Bodnár a BL-forduló válogatottjában

A jól szervezett debreceni védekezés egyik alapembere, Bodnár László bekerült az Eurosport szakértőinek csapatába. A DVSC jobbhátvédje olyan sztárok mellett lett a csapat tagja, mint Cristiano Ronaldo, Xavi, vagy Filippo Inzaghi.

A DVSC jobbhátvédje a Liverpool elleni mérkőzésen a szerkesztők szerint a mezőny legjobbja volt, ő az egyetlen, aki a két csapat játékosai közül bekerült a válogatottba.

Az első BL-forduló csapata az Eurosport szerint

Dioniszisz Hiotisz (APOEL) - Bodnár László (DVSC), Eliaqium Mangala (Standard Liege), Madjid Bougherra (Rangers), Marcel Schäfer (Wolfsburg) - Oleg Guszev (Dinamo Kijev), Xavi (Barcelona), Clarence Seedorf (Milan), Cristiano Ronaldo (Real Madrid) - Grafite (Wolfsburg), Filippo Inzaghi (Milan)

Bodnárról megemlítik, hogy igen nehéz hét áll mögötte, hiszen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték közlekedési balesete miatt, de ez nem látszott a játékán. A magyar válogatott kiváló védekezése mellett többször zavart okozott a Liverpool védelmében is, amikor előrement a támadásokat segíteni.

A debreceni jobbhátvéd nem az egyetlen, aki nem sztárcsapatból került be az első forduló válogatottjába, rajta kívül ott van még az APOEL kapusa, Dioniszisz Hiotisz, a Standard középhátvédje, Elaquium Mangala, vagy a szintén védő Madjid Bougherra (Rangers).

A sztárok közül a duplázó Cristiano Ronaldo, a kettőt vágó Filippo Inzaghi, az őt mindkétszer kiszolgáló Clerence Seedorf került be, de nem maradhatott ki az idei BL-szezon első mesterhármasát szerző wolfsburgi Grafite, és a Milánóban egyedül futballozni akaró Xavi sem.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58