Lionel Messi 2016-ig a Barcelonáé

A 22 éves argentin Spanyolországban és Európában is mindent megnyert a Barcelonával, valószínűleg az év játékosa-választáson is tarolni fog, amit a klub további hét évre szóló barcelonai szerződéssel honorált.

A Barcelona két évvel, 2016-ig meghosszabbította Lionel Messi 2014-ig szóló szerződését, ezzel biztosította, hogy a játékos további hét évig a csapat játékosa marad. A klub honlapján megjelent információ szerint a 22 éves argentin válogatott csatár kivásárlási árát 250 millió euróban állapították meg.

A goal.com információi szerint Messi az új szerződésében garantált fizetéssel a csapat legjobban kereső játékosa lett. A szerződést hosszas tárgyalások után hosszabbították meg, bár a játékos apja (és egyben ügynöke), Jorge Messi folyamatosan hangsúlyozta, fia a Barcelonánál képzeli el egész pályafutását.

Messi a legutóbbi szezonban mindent megnyert a katalánokkal, spanyol bajnoki- és kupagyőzelme mellett a BL-t és az európai Szuperkupát is. Az év játékosa címre várt támadó a hosszabbítást a klub iránt érzett hálája jelének nevezte, fiatalabb korában a Barcelona orvosainak köszönhette, hogy fejlődési rendellenessége miatt nem kellett abbahagynia a játékot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25