A Roma kiütötte a DVSC BL-ellenfelét

A Serie A negyedik fordulójának utolsó mérkőzésén a Roma alaposan elverte a Debrecen BL-csoportjában érdekelt Fiorentinát. A rómaiak az első félidőben három gólt lőttek a gyengén védekező, semmit nem mutató firenzeieknek, akik az utolsó tíz percet leszámítva végig alárendelt szerepet játszottak.

A két, európai kupákban érdekelt, de rosszul rajtoló olasz csapat (a Roma óriási meglepetésre Bázelben kapott ki 2-0-ra az Európa Ligában, a Fiorentinát a Lyon verte 1-0-ra a BL-ben) vasárnap esti rangadója tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt. A Roma rárontott a Debrecen BL-ellenfelére, és Francesco Totti két góljával az első harminc perc végére magabiztosan vezetett.

A Fiorentina nagyon gyengén játszott, gyakorlatilag nem volt támadójátéka a vendégeknek, a félpályát is alig tudták átlépni. Emellett a védekezése sem akart összeállni Cesare Prandelli csapatának, így a szünet előtt nem sokkal Totti passzából Daniele De Rossi megszerezte a Roma harmadik gólját. A középpályás majdnem a tizenhatos vonaláról fejelt Sebastien Frey kapujába.

A második félidőre összeszedte magát a Fiorentina, a Roma is visszaállt, de így sem sikerült komoly helyzetet kialakítaniuk. A hajrában Alberto Gilardino gyakorlatilag gólpasszt kapott a római védőktől, szépítése után még kétszer helyzetbe került, de gólt már nem tudott szerezni.

A Fiorentina nem tűnt félelmetesnek, különösen a csapat védelme jött nyomás alatt könnyen zavarba. Vereségével a firenzeiek az 5., a győztes rómaiak a 10. helyen állnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25