Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Játékos vitt petárdát a Fradi-szurkolóknak?

2009.09.22. 11:31
Azzal gyanúsítja Dragóner Attilát és Lipcsei Péter testvérét a sajtó, hogy ők csempészték be a Debrecen elleni meccsre a Fradi-táborban használt pirotechnikai eszközöket.

A vasárnapi Debrecen-Ferencváros találkozón hiába volt szigorú motozás a kapuknál, a fővárosi szurkolók mégis látványos tűzijátékkal fokozták a hangulatot. A Blikk információi szerint a szünetben a rendőrség előállított egy fotósmellénybe öltözött szurkolót, akinél pirotechnikai eszközök voltak.

Hogy ő hogyan tudta ezeket a pálya mellé vinni, nem tudni, de a lap szerint ebben jelentős szerepet vállalt a csapat cserejátékosa, Dragóner Attila és masszőre Lipcsei Gábor. A csapat buszán utazókat ugyanis nem vizsgálják át, így ők bármit bevihetnek. A szurkoló 50 ezer forintig terjedő pénzbírságot kaphat.

A lap szerint a rendőrség a szünetben a Fradi öltözőjébe is be akart menni, de ezt Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója nem engedte. Terry Robinson, a labdarúgó Zrt elnöke elmondta, belső vizsgálatot indítanak az ügyben, és ha az érintettek bűnössége beigazolódik, súlyos büntetésre számíthatnak.

A klub sajtófőnöke érdeklődésünkre elmondta, amíg a vizsgálat nem zárul le, a klub nem nyilatkozik. A két meggyanúsított tagadja a vádakat, Dragóner a szünetben a pályán melegített, míg Lipcsei James Ashmore sérülését kezelte.

Szurkolói körökből származó információink szerint mindketten ártatlanok, valaki más csempészte be a DVSC-stadionba a tiltott eszközöket.