Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Telefonon jön a Milan-kezdő Berlusconitól

2009.09.23. 10:55
A Milan edzője arra reagált, hogy a média szerint csapatát nem is ő, hanem a tulajdonos, Silvio Berlusconi állítja össze. A brazil szakember kitért Klaas-Jan Huntelaar szerepére, valamint Ronaldinhóra is, akit egyre inkább úgy tűnik, hogy Clarence Seedorf kiszorít a csapatból.

„Hogy milyen összeállításban játszunk szerdán? Egyelőre nem tudom, meg kell várnom a telefonhívást” – kezdte sajtótájékoztatóját a Milan-tréner Leonardo arra a többéves pletykára utalva, miszerint a klubnál nem az edző, hanem az elnök, Silvio Berlusconi állítja össze a csapatot.

Leonardo levegőhöz jutott az elmúlt héten, a sikeres BL-bemutatkozás - győzelem Marseille-ben - után nehezen, de legyűrték a Bolognát, ám a csapat játéka még mindig nagyon gyenge.

Az egykori kiváló játékos elmondta, nagyon bízik Klaas-Jan Huntelaarban, akinek türelemre van szüksége, hogy megszokja, Olaszországban más követelményeknek kell megfelelnie, mint korábbi csapataiban.

„Gyengébb játéka annak köszönhető, hogy keveset volt velünk – nyilatkozta a 15 millió euróért szerződtetett holland csatárról Leonardo. – Két meccset játszott a válogatottal, egy bajnokit pedig eltiltás miatt hagyott ki. Csak egy kis időre van szüksége, hogy összeszokjon a többiekkel, és nem lesz vele gond.”

Arról is kérdezték, hogy véglegesnek tekinthető-e a szenvedő Ronaldinho, és a hétvégén győztes gólt szerző Clarence Seedorf cseréje. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, szerinte tud együtt is játszani a két játékos, bár nem valószínű, hogy gyakran lesznek egyszerre a pályán. „Én is brazil vagyok, tudom, hogy egy brazilnak mindenkivel kell tudnia együtt játszani” – mondta Leonardo.