Kubala László szobrot kapott a Barcától

A klubtörténet legjobb játékosának választott magyar futballista bronzszobrát az FC Barcelona közel százezres stadionja, a Nou Camp mellett avatták föl.

Csütörtök este ünnepélyesen leleplezték Kubala László, az FC Barcelona legendás játékosának két méter magas szobrát a Bajnokok Ligája-győztes labdarúgócsapat stadionja előtt. A spanyol lapok szerint a Nou Camp-stadionban rendezett ünnepségen megjelent a katalán gárda teljes vezérkara, Joan Laporta elnökkel az élén.

A magyar szövetség képviseletében két alelnök, Dunai Antal és Nemes Ferenc, valamint Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke is ott volt Montserrat García Rius alkotásának leleplezésén.

Az avatásra azért került sor csütörtökön, mert ezen a napon volt a közel 100 ezer férőhelyes Camp Nou Stadion felépülésének 52. évfordulója. "Az FC Barcelona nagyszerű futballistája most már örökre ott lesz a stadionban" - írta az ABC című napilap.

A Barcelona honlapja hozzáteszi, Kubalának óriási szerepe van abban, hogy egyáltalán megépült az új stadion, hiszen az ő játékáért tódultak a nézők a Les Cortsba, ami egy idő után túl kicsinek bizonyult. Kubala idejében látványosan megnőtt a meccsre járó nők száma, a mai napig vitatéma Barcelonában, hogy a Camp Nounak Kubala nevét kellene viselnie.

Lászi, a Menekülő Ember

Amikor a Ferencvárosban a 18 éves Kubala fantasztikus játékkal mutatkozott be, mindenki nagy jövőt jósolt a fedezetnek. Csakhogy jött a behívó (egy évvel voltunk a háború után), Kubala pedig meglépett az országból, meg sem állt Csehszlovákiáig, ahol két évet játszott, szülei származása folytán pályára léphetett a válogatottban is. Három évvel később azonban az itteni honvédség is besorozta volna, úgyhogy visszaszökött Magyarországra, ahol bűnbocsánatot nyert, a Vasas játékosa lett. A kommunisták hatalma elől egy év múlva újra menekülnie kellett, ekkor előbb Olaszországba került, majd innen igazolta le 1950-ben a Barcelona.

A 2002-ben elhunyt Kubala 1950-ben szerződött a katalán egyesülethez, melynek színeiben 11 szezonon keresztül több mint 300 meccset játszott, több mint 250 gólt lőtt. A klub centenáriumi évében, 1999-ben a szurkolók őt választották meg a valaha élt legjobb Barcelona-futballistának.

Az 1927. június 10-én született Kubala László egyedülálló rekordként három válogatottban is szerepelt: a magyarban háromszor, a csehszlovákban hatszor (lengyel, szlovák, magyar származású szülei miatt jogosult volt rá), majd a spanyolban - immár világklasszisként - tizenkilencszer.

Kubala a pályán, és a pályán kívül

Kubala annak ellenére komoly szerepet játszott Kocsis Sándor és Czibor Zoltán Barcelonába kerülésében, hogy a kor legjobbjának számító Kocsis az ő posztján játszott. Nem okozott gondot, hogy együtt játsszanak, szép sikereket értek el a Barcával, de a magyar átok (újra Bernben, újra 3-2-re kaptak ki a BEK-döntőben) miatt nagy nemzetközi sikert  nem arattak. Kubala a Barcelonán kívül számos klubcsapatnál volt edző (Espanyol, FC Zürich, Murcia, Malaga, FC Toronto), de dolgozott szövetségi kapitányként a spanyol és a paraguayi válogatott mellett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58