Ugyanúgy verték a Bayernt és az Intert

Giampaolo Pazzini 72. percben lőtt góljával legyőzte a Sampdoria az Intert az olasz futballbajnokság 6. fordulójának nyitó meccsén. Hasonlóan járt a Bayern is, a Bundesliga rangadóján Hamburgban kapott ki 1-0-ra.

Nagyszerűen kezdte az évet a Sampdoria, négy forduló után veretlenül állt és csak a hétközi fordulóban, a Fiorentina vendégeként szenvedte első vereségét. Az Internek öt forduló után négy győzelme és egy döntetlenje volt, élen állt a Serie-A-ban a meccs előtt.

Mindkét csapat nagyszerű formában várta a rangadót, az első félidő ennek ellenére, helyzetnélküli játékot hozott. Egyedül Cambiasso veszélyeztetett, de Castellazzi védett.

A szünet után az Inter játszott fölényben, megint csak Castellazzi kapuja előtt adódtak a veszélyes szituációk. A 60. percben meglepő módon Mourinho csatár helyett védőt hozott be, ezzel együtt is váratlanul szerzett vezetést a Sampdoria: Mannini jobb oldali beadását Pazzini közelről lőtte a hálóba.

Az utolsó negyedórát nagyon megnyomta az Inter, a 84. percben Lúcio gólt lőtt, de a bíró nem adta meg. A brazil védőnek a végén még akadt egy helyzete, azt viszont Castellazzi védte.

Győzelmével a Sampdoria átvette a vezetést a bajnokságban, és csak a Juventus előzheti meg a hatodik forduló végén.

A Bundesliga hétvégi fordulójában a Hamburg 1-0-ra verte a Bayernt, pedig az elején a vendégek kezdtek jobban, Robben hagyott ki helyzetet, majd kétszer is nagy lehetőség maradt ki a Hamburg kapuja előtt. A HSV később feltámadt, de Boateng, majd Petric is elrontotta lehetőségét.

Itt is a 72. percben született a találkozó egyetlen gólja: Zé Roberto beadását Petric lőtte be. Ráadásul, ahogy Genovában, úgy Hamburgban sem adott meg a bíró egy vendéggólt, ugyanúgy a 84. percben. Klose hiába lőtt a kapuba, a játékvezető szerint lesről tette.

A Hamburg győzelmével vezeti a tabellát, a Bayern csak a hatodik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58