A 93. percben bukta el a Juventus

Nem tudta megnyerni a Bolognával vívott meccsét a Juventus, a vendégek a 93. percben egyenlítettek. Kis híján kikapott mind a két római csapat, az utolsó percekben sikerült egyenlíteni az AS Romanak és a Lazionak is. Megszerezte első győzelmét a Napoli, Hamsik duplázott. A Sampdoria vezet a Serie A-ban a hatodik forduló után. Este játszik a Milan.

Rögtön az elején a beszorította ellenfelét a Juventus. A Bologna semmi veszélyt nem jelentett, megszállta saját kapuja előterét, kizárólag a védekezésre koncentrált. Az első negyedórában Amauri, majd kétszer Trézéguet veszélyeztetett, de Viviano mindannyiszor bravúrral védett. A 24. percben góllá érett a hazai fölény. Zebina bátran tört be jobbról, majd kapura lőtt. A kipattanót David Trézéguet emelte el a kapus mellett.

Rögtön a gól után Di Vaio majdnem egyenlített, kijött a Bologna, így több helye maradt Juventusnak. A vendégek a bekapott gól után már sokkal veszélyesebben támadtak, miközben a másik oldalon megint Trézéguet előtt adódott gólszerzési lehetőség. Bár helyzet itt is, ott is akadt, – sőt Guana leshelyzetéből vendéggól is született, amit nem adott meg a bíró – több gól nem született az első félidőben.

A második félidőben is aktív maradt a Bologna, elsősorban két – korábbi Juventus-játékos – csatárának, Di Vaiónak és Zalayetának köszönhetően. Az előbbi két óriási helyzetet hagyott ki, előbb Legrottaglie, majd Chiellini mentett, az utolsó pillanatban.

Amikor már mindenki a végső sípszót várta, kiegyenlített a Bologna. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után, a bal oldali beívelést Adailton lőtte a kapuba. Az akciónál Molinari alaposan lemaradt a brazil játékosról. Ezzel a döntetlennel továbbra is a Sampdoria.vezeti a bajnokságot.

Mindkét római csapat az utolsó pillanatban egyenlített. Cataniában az AS Roma De Rossi góljával a 92. percben, míg a Lazio a Stadio Olimpicóban Zarate találatával a 85. percben a Palermo ellen, dolgozta le hátrányát.

A délutáni meccsek legnagyobb meglepetését a Cagliari okozta. Az újonc – de a szezonban eddig remekül szereplő, a forduló előtt 6. helyén álló – Parma otthonában nyert Dessena és Jeda góljaival.

A négy döntetlen, és a Cagliari sikere, mellett a Napoli és az Udinese tudott nyerni, mindketten otthon. A Napoli az idei szezonban az első győzelmét szerezte meg, a szlovák Marek Hamsik két góljával. A második egy kihagyott 11-es után lőtte be a 22 éves középpályás. A Napoli ezzel elkerült a kieső helyről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25