15 percig volt esély Honduras ellen

Az U20-as futball vb-t vereséggel kezdő magyar együttes edzője, Egervári Sándor már a következő két meccsre figyel. A FIFA honlapján a hozzászólók nem értik, mire volt a nagy elbizakodottság a vb előtt.

A magyar U20-as labdarúgó válogatott 3-0-ra kikapott Hondurastól az egyiptomi világbajnokság első fordulójában. A hondurasiaktól Manuel Martinez a 35. és a 70. percben, Arnold Peralta a 84. percben lőtt nagy gólt a kissé bizonytalan Gulácsinak.

"Rosszul futballoztunk, csak az első tizenöt perc játéka alapján volt esélyünk a győzelemre. Még előttünk áll két meccs, és azon leszünk, hogy álmainkat sikerüljön megvalósítani” - nyilatkozta a magyar szövetség honlapján az Alexandriában rendezett mérkőzés után Egervári Sándor szövetségi edző.

Az egy hónapja kinevezett szakember ennél jóval többet várt csapatától, megérdemeltnek tartja a hondurasiak sikerét. A közép-amerikai ország kapitánya Eugenio Umanzor nagyon boldog volt a győzelemmel, hiszen a torna előtt csapatát tartották a négyes leggyengébb együttesének. (Honduras az ötödik U20-as vb-jén története 3. győzelmét aratta, a csoport másik meccsén: Egyesült Arab Emírségek-Dél-Afrika 2-2).

A két edzőnél sokkal keményebben fogalmaznak a FIFA hivatalos honlapján a fórumozók. A hondurasi szurkolók szerint ki kellene már lépni Puskásék bűvköréből, hiba volt előzetesen lenézni őket; a kétgólos Martinezt nemzetközi klasszisnak titulálják.

Van magyar hozzászóló, aki szerint a magyar játékosoknak elnézést kéne kérniük, és arra kéri a világot, ne nevessenek rajtunk. Szörnyű volt látni a magyar csapatot, utólag nem érteni, mire volt a nagy elbizakodottság. Az egyik fórumozó egyszerűen csak annyit kérdez: Hol a csapat?

Az F-csoport eredményei:

Honduras-Magyarország 3-0
Egyesült Arab Emírségek-Dél-afrikai Köztársaság 2-2
A csoport további programja:
2. forduló, szerda:
MAGYARORSZÁG-Dél-afrikai Köztársaság, Alexandria 18:45 ó
Egyesült Arab Emírségek-Honduras, Alexandria 21:30 ó
3. forduló, szombat:
Dél-afrikai Köztársaság-Honduras, Port Szaid 18:45 ó
MAGYARORSZÁG-Egyesült Arab Emírségek, Alexandria 18:45 ó
A csoportokból az első kettő jut tovább, illetve a hat csoport négy legjobb harmadikja is nyolcaddöntős.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58