Néha szeretnénk mi is dominálni majd

Története első hazai BL-mérkőzésére készül a Debrecen az esélyesebb Lyon ellen. A franciák nem ismerik, de a liverpooli szűk vereség miatt tisztelik a magyar bajnokot, kevés helyzetet, nehéz meccset várnak. Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere elégedett lesz, ha a szurkolók boldogan mennek haza a Puskás Stadionból.

A Debrecen története első BL-meccsén kiválóan helytállt, egy góllal kapott ki Liverpoolban, ezek után nem meglepetés, hogy a keddi ellenfél, a francia Olympique Lyon óvatosan várja a meccset, tiszteli ellenfelét.

„Alaposan felkészültünk a Debrecen játékából - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Claude Puel klubmenedzser. - Rendkívül szervezett, taktikus együttes a vendéglátónk, igazi csapat, melyben mindenki egymásért küzd. A magyar bajnok veszélyes, kőkeményen védekezik, nem hiszem, hogy túl sok helyzetünk lenne majd.”

A szakember szerint a DVSC-nek komoly előnyt jelent, hogy telt ház, több mint 40 ezer néző előtt játszhat: „A Debrecen ugyan nincs hozzászokva az ilyen jellegű mérkőzésekhez, de ez a stadion, és a fergeteges hangulat biztosan nagy lökést ad a csapatnak.”

Hogu Lloris, a Lyon kapusa is nehéz meccset vár: „Szeretnénk megfelelően felkészülni, hiszen jó csapat a Debrecen, ezt be is bizonyította Liverpoolban, mindenképpen tartanunk kell tőlünk. Győzni szeretnénk, de biztos vagyok abban, hogy csak akkor nyerhetünk, ha teljes erőbedobással játszunk. Nem nagyon ismerjük a hazai játékosokat, de kemény meccsre számítok.”

Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere két hete, a Liverpool-meccs előtt, és most is visszafogottan nyilatkozott.

„Ahogyan a Liverpool ellen is, most is akkor leszek elégedett, ha a magyar szurkolók a találkozó után boldogan mennek haza a stadionból. Nagy megtiszteltetés, hogy hazai pályán is bemutatkozhatunk a Bajnokok Ligájában, csodálatos érzés, hogy ennek részesei lehetünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Lyon az európai élmezőnybe tartozik.”

A DVSC-TEVA-nak több sérültje is van, de ez úgy tűnik, nem zavarja Herczeg Andrást: „Sajnos vannak hiányzóink, de azért néha szeretnénk mi is dominálni majd. A jó eredményhez minden játékosomnak topformában kell futballoznia kedden.”

Herczeg kiemelte, egy német magazin összeállítása szerint a DVSC-TEVA játékosainak összértéke jelenleg 8 millió euró körül van, míg a Lyonnál ez a szám 206 millió, így a statisztikák szerint sem a magyar bajnok a találkozó esélyese.

A hazaiaknál a sérült Mészáros Norbert szinte biztosan nem játszhat, Rudolf Gergelyre, Bodnár Lászlóra és Szakály Péterre valószínűleg már számíthat Herczeg András a 20:45 órakor kezdődő találkozón a Puskás Ferenc Stadionban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58