Jovetics elintézte a Liverpoolt a BL-ben

A Debrecen csoportjában a Liverpoolt egy félidő alatt elintézte a Fiorentina, könnyedén nyert a Barcelona, az Inter viszont 7 meccse képtelen győzni a BL-ben. Második meccsét is a hajrában húzta be az Arsenal, a Sevilla idegenben rúgott négyet a Rangersnek.

A Debrecen csoportjában a Fiorentina kissé váratlanul legyőzte a Liverpoolt. Az olaszok igen motiváltan kezdtek, hiszen vereségük esetén nehéz helyzetbe kerültek volna a csoportban, ennek eredményeként az első félidőt végig uralták.

A Lyon ellen kiállított Alberto Gilardino nélkül a montenegrói Steven Joveticsra várt a gólszerzés, aki kiválón pótolta az olasz válogatott csatárt: előbb a 28. percben lőtt - lesgyanús - kiugrása után Pepe Reina kapujába, majd még mindig az első félidőben Juan Vargas beadásába szúrt bele.

A második félidőben már jóval veszélyesebben játszott a Liverpool, de a határozottan védekező olaszok ellen még a szépítés sem jött össze, a Fiorentina győzelmével a 2. helyre lépett a Lyon mögé.

Tovább tart Jose Mourinho rossz szériája a Bajnokok Ligájában, az Inter csak döntetlent ért el az orosz Rubin Kazany otthonában. Az olasz bajnok nem a legjobb összeállításában kezdett, a hétvégén első bajnoki vereségét elszenvedő csapat gyorsan hátrányba került Oroszországban is: a zsinórban 10. meccsén gólt szerző Alejandro Domingez lőtt szenzációs szólógólt Lucio mellől.

Az Inter gyorsan válaszolt, Dejan Sztankovics az előrehúzódó és remekül cselező Maicon passzából fejelte be az egyenlítő gólt.

A gól után inkább az Inter játszott veszélyesen, de a szünet után fokozatosan feljebb jött a Kazany, amely a 60. percben emberelőnybe került, miután Mario Balotelli második sárgáját is megkapta. Az olaszok innentől már a döntetlent védték, az oroszok hiába találták el kapufát, gól már nem született. A kazanyi Jose Mourinho Inter-edző zsinórban 7. nyeretlen BL-meccse volt.

A Barcelona könnyen lépte le a jobbára elkeseredetten védekező Dinamo Kijevet, a mérkőzés leginkább egy spanyol bajnokira emlékeztetett, olyan fölényben futballoztak a hazaiak.

Lionel Messi a 25., Pedro a 76. percben szerzett gólt, közben Xavi adott még legalább 3 gólt érő passzt, de Zlatan Ibrahimovicnak nem sikerült betalálnia.

A csoportot a Barcelona vezeti, amely a következő körökben oda-vissza megmérkőzik a Rubin Kazannyal, a Dinamo az Interrel játszik.

Glasgowban a Debrecenéhez hasonló verést mértek a hazaiakra, a Sevilla a kiegyenlített első félidő után 25 perc alatt négy gólt rúgott a Rangersnek. A 10 percen belül kapott három találatra a hajrában Nacho Novo tudott válaszolni, a skótok a csoport utolsó helyén állnak, a Sevilla magabiztosan az élen.

A Stuttgart vezetett az Unirea Urziceni otthonában, de győznie ezúttal sem sikerült, a románok a második félidő elején egyenlíteni tudtak.

A H csoport rangadóján az Arsenal megszenvedett az Olimpiakosszal, az angolok a hajrában Robin van Persie és Andrej Arsavin góljaival tudták legyőzni a szívósan játszó görögöket.

Az Arsenalnak bőven megvoltak a helyzetei, de az első fordulóhoz hasonlóan ismét csak az utolsó percekben nyerte meg a meccset, a mindent eldöntő gólt az orosz csatár ügyesen, sarokkal szerezte, igaz lesről.

Az első forduló két vesztesének meccsén az AZ Alkmaar 1-1-re végzett a belga Standard Liege-el.

A csoportot az Arsenal vezeti, legközelebb a holland bajnokkal mérkőzik oda-vissza, a Standard az Olimpiakoszt fogadja, majd Görögországba utazik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25