Mit és kinek üzentek a debreceni ultrák?

A Levszki elleni meccsen még volt pátosz a drukkerekben, most politizáltak, és a meccs végén elénekelték a himnuszt a Lyontól négy gólt kapott debreceni csapatnak.

Mintha ráérzett volna az ezúttal is népes debreceni kemény mag, hogy totálisan más meccs lesz a Lyon elleni, mint a bolgár Levszki elleni volt augusztus végén, mert akkor azért mindenki örömünnepre készült.

Akkor a transzparens is ennek megfelelően ünnepi volt a Puskás stadionban: Előttem kilométerek, mögöttem mérföldek, néhány óra múlva egy új világban érek földet.

A földet érés sikerült, szeptember végén pedig azt a Lyont fogadta a Loki ugyanott, amelyik hét éven át megszakítás nélkül volt francia bajnok, és most ugyan lecsúszott a harmadik helyre, de a selejtezőben nagyon magabiztosan játszott. A Lyon hagyományosan jó a sorozat elején, márciusra vagy áprilisban fáradt el a múltban.

A drukkerek Liverpoolban is azt mondták, élményekre vágynak, azért tartottak a csapattal, és azért áldoztak jó néhány százan 150 ezer forintot.

Most a legnépesebb szurkolótábor politizált a meccs előtt pár perccel.

„Megosztva uralkodik a nevető harmadik, nem polgárháborút, rendet akarunk, toleráljátok magyarságunkat, nem náci, naponta kizsigerelt, elnyomott magyar" - függesztették ki egy hatalmas magyar zászlóra pár perccel a kezdés előtt.

Hogy pontosan kinek, és miért akartak üzenni, rejtély. A tábor ugyanakkor szurkolásból jelesre vizsgázott, és még arra is maradt ereje, hogy szokás szerint elénekelje a himnuszt. Igaz, többen úgy gondolták, erre már az angliai vereségkor sem volt szükség. A himnusz amúgy már a 2004-es, 1-0-s bruges-i vereség után is felhangzott, amikor a Debrecen megélte a kupatavaszt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25