Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Rémálom Akasztó határában

2009.11.03. 15:41
Már egykori tulajdonosának sem kell a Stadler-stadion, ott rohad az Alföld közepén a huszonkétezer férőhelyes futballpálya. A jelenlegi tulajdonos hiába árulja háromszázötvenmillió forintért, még érdeklődő is alig akad.

Bevetetlen ágy, szekrényajtók kitárva, üres pohár az éjjeli szekrényen, szexújság a földön. Giccses bútorok, a plafonon tükrök. Az akasztói futballstadionban járunk, az elnöki lakosztályban, Stadler József egykori szobájában. A hatalmas épület összes többi szobáját kiürítették, és a nagyobb helyiségekbe vitték a bútorokat. Ez az egyetlen maradt érintetlenül, nem nehéz elképzelni, hogy Stadler egyik reggel még felkelt, majd elvitték a börtönbe, és itthagyott mindent. Az az érzésünk, ezt a szobát az új tulajdonosok sem merték megbolygatni.

„Engem már nem érdekel az a stadion, nekem már nem kell” – mondja Stadler, és kavar egyet a kutyáknak főzött sertésfejen meg a magának készülő csülkön. Akasztótól néhány kilométerre, Solt szélén nyitott egy nagy áruházat (fölötte lakik), főleg ruhákat árul. Most is úgy véli, hogy hazudtak neki a bíróságon, és elvették tőle, ami az övé volt. Stadler most már tényleg nem stadionban gondolkodik, üzletétől néhány méterre hamarosan tízezer négyzetméteres áruházat épít.

A futballszerető egykori juhász valamikor csodált stadionja üres, nincs benne semmi. Az épület hatalmas, a huszonkétezer férőhelyes lelátók mellé egy háromszintes, szintenként ezerháromszáz négyzetméteres klubház-szállodát tapasztottak. A díszburkolat potyog a homlokzatról, az oldalán két óriási repedés éktelenkedik. Az alsó szinten az öltözők mégis meglepően jó állapotúnak tűnnek, a csempék úgy állnak a falakon, mintha sohasem akarnának lejönni onnan. Nagy tereket látunk mindenhol, de bármerre megyünk, találunk egy újabb ajtót, egy kisebb szobát, mellékhelyiséget.

A folyosókon enyhén kuplerájhangulatot árasztanak a fejünk felett égő piros neoncsíkok, amik lent csikkelnyomós szemetesekben végződnek. A földszinten bukkanunk az első vendéglátóegységre, az egykori diszkóban azonban vendégek helyett ágyak, hűtők, Stadler feliratú tányérok és vázák, kicsomagolatlan képek vannak.

A másik két szinten már főleg szállodai szobákat találunk (huszonnégy kétágyasat, egyik felük kilátással a pályára), újabb éttermet, még egy bárt és kisebb dobogót, táncrúddal a közepén. Ezek a folyosók és az itteni szobák is normális állapotban vannak, csak a giccses festmények, rikító csempék és a mindent ellepő tükrök ne lennének.

Aztán az újabb döbbenet, az egykor Stadler irodájának használt szobában rábukkanunk a gazdájuk bukását okozó festményekre: az Utolsó vacsorára, Stadler és Claudia Schiffer idilljére, a trónörökös dj-jelenetére és egy félelmetes dinoszauruszos remekműre.

Az épület hatalmas, és rossz hangulatot áraszt, de sokkal rosszabb állapotokra számítottunk. A mostani tulajdonos, a Bács Holding Zrt. évente egy-kétmillió forintot fordít a stadionra, derül ki vezetőnk, Kiss István szavaiból. Az őrzésre költenek, meg a parlagfűirtásra, másra nem. A cég ingatlanokkal foglalkozó munkatársa szerint a stadiont nem bántja senki, vandálokkal még nem találkoztak, ami baj akadhat, azt az idő és az elemek, illetve az állattetemek okozták.

Maga a pálya viszont tényleg siralmas. A szélén ecetfa, rajta elfáradt, gazos fű, göröngyök, pedig még öntözőrendszer is van alatta. A lelátók – huszonkétezren férnek el rajtuk – jól állják az időt, a székek stabilak, a beton nem repedezik, sok magyar stadionban irigykednének. Persze, ez sincs teljesen befejezve, az egyik sarokba nem jutottak székek, csak a puszta beton, a másikból viszont már a betonelemek is hiányoznak, lyukas a tribün.

Stadler a bötönben

Stadler Józsefet kétmilliárdos adócsalásért és jogosulatlan áfa-visszaigénylésért 1998 áprilisában ítélték el első fokon kilenc évre. A Legfelsőbb Bíróság azonban új eljárást rendelt el, és 2001-ben – ugyancsak első fokon –, öt év nyolc hónapot kapott. Végül 2003. február 12-én jogerősen négy és féléves fogházbüntetésre ítélték. Stadler tizennégy hónapot töltött előzetesben, ezt beleszámították a büntetésbe, és jó magaviselete miatt 2005. január 23-án szabadult.

„Ez a történet egy rémálom nekünk, tíz éve benne áll a pénzünk” – ezt már Kocsisné Gulyás Erika, a Bács Holding Zrt. ügyvezetője mondja. A holding egy több cégből álló pénzügyi vállalkozás, faktoringgal, követeléskezeléssel, felszámolással és ingatlankezeléssel is foglalkozik. Akasztói történetük azzal kezdődött, hogy 1999-ben megvették egy kereskedelmi banktól a Stadler Kft. hétszázmillió forintos tartozását.

Az időközben börtönbe jutott Stadler vállalkozása nem fizetett, felszámolás indult ellene. Mivel a kft.-nek más pénzzé tehető értéke nem volt, a felszámolóbiztos a Bács Holdingra engedményezte a stadiont, vagyis 2005. december 16-án a cégé lett az akkor már elhagyott pálya.

„Olyan volt ez, mint egy hátbaszúrás – mondja apatikusan Kocsisné. A stadion könyv szerint 440-450 millió forintot ért, a Stadlerrel szembeni követelés azonban ennek tíz-tizenkétszeresére rúgott. A neheze azonban csak ezután következett, a cég közel két évig nem tudta birtokba venni a stadiont. – Elsőként Stadler úrnak ajánlottuk fel a stadiont megvételre. Ő azonban azt mondta, hogy az az övé, és ezért nevetségesen alacsony összeget ajánlott, annyiból legfeljebb egy családi házat lehetne megvenni. Majd eltulajdonlás címén pert indított.”

Már a nyitómeccsen az APEH-et emlegették

Az 1995. március 4-i Stadler–Parmalat-futballmeccsel az ország akkori legmodernebb stadionját adták át Akasztón. Azért itt, az Alföld közepén, mert a juhászból lett helyi vállalkozó, Stadler József hiába próbálkozott Kecskeméten, majd Kiskőrösön is, egyik helyen sem támogatták elképzeléseit. Az építkezés 1994 februárjában kezdődött, és alig egy évvel később az MLSZ aktuális elnöke, Benkő László vágta át a játékoskijáró előtt a nemzeti színű szalagot. Tízezren voltak kíváncsiak a meccsre. Gól nem esett, és a Nemzeti Sport beszámolója szerint nemcsak a környékbeliek jöttek el, hanem az ország minden feléből meg akarták lesni a stadiont. Még közel sem volt kész, a székek sem voltak mindenhová felszerelve, a villanyvilágítás sem működött, mert azt csak 15 fok felett kötötték volna be. Szóval akadtak hiányosságok, de állítólag felmerült a nézőtér teljes befedése is, és röpködtek a sztárcsapatok nevei, amelyeket Stadler ide akart hozni. A sportlap a későbbi történések fényében jó érzékkel jegyezte meg, hogy az APEH már figyeli az akasztói történéseket. A stadionban az első gólt egy héttel később a debreceni Madar Csaba szerezte, a hazaiak első itteni találatát a harmadik itt játszott meccsen lőtte büntetőből az orosz Linnyikov. A Stadler nevét viselő klub 1998-ig szerepelt az NB I.-ben, a kiesés után megszűnt. Később rövidebb ideig itt játszotta meccseit az azóta eltűnt Dunaferr és a szintén köddé vált Gázszer.

Stadler azzal érvelt, hogy a stadion jelentős részét nem a kft.-je építette, hanem az akasztóiak társadalmi munkájából és a saját pénzéből is épült. Ez az érvelés nem állta meg a helyét, ráadásul visszakérdezték Stadlert, hogy ha ő fizette a költségeket, akkor neki honnan volt rá pénze. Az egykori stadiontulajdonos elbukta a pert, azonban lezárultáig senki sem mehetett be az épületbe, még a felszámoló sem. A Bács Holding végül 2007 nyarán jutott be az akkorra már jelentősen leromlott stadionba.

„Borzasztó állapotok voltak ott, sajnáltam a kollégákat, akiket oda kellett küldenünk” – idézte fel a birtokba vételt Kocsisné. Eleinte reménykedtek, hogy könnyen találnak új gazdát. Megkeresték a futballilletékeseket, hirdetni kezdték a stadiont. Most háromszázötvenmillió forintért árulják, de már hajlandók más konstrukcióban is gondolkodni, betársulnának egy esetleges befektető mellé, vagy kiadnák ingyen, csak a bérlő kezdjen valamit az épülettel.

Azzal is próbálkoznak, hogy projektcsomaggal adják el a stadiont, vagyis már egy kidolgozott koncepciót is adnak mellé. Ennek ellenére ritkán van érdeklődő. Nemrég majdnem elkelt a stadion, már szerződést is kötöttek, de a vevő végül nem tudott fizetni, mert nem kapott bankhitelt.

„Az a filozófiánk, hogy a veszteséges történetekből minél előbb ki kell menekülni. Ebből azonban képtelenek vagyunk kiszállni – összegzett az ügyvezető. – Most már csak az a célunk, hogy veszteségeinket minimalizáljuk, tovább már ne nőjenek.”

Nézőrekord kék mezes Fradival

A Stadler Stadion nézőrekordját rögtön az első szezon utolsó meccse elhozta: 1995. június 24-én a már bajnok és kupagyőztes Ferencváros elleni, tét nélküli meccsre huszonkétezren voltak kíváncsiak. Már napközben emberek lepték el Akasztót, aztán felhőszakadás következett, egy órával a kezdés előtt így is telt ház volt. Az 1-1-re végződő mérkőzésen a játék olyan volt, amilyet várni lehetett, góloknál meg a fradisták petárdáztak, a hazaiak viszont a Mi, mi, mi mozog kezdetű nótával ünnepeltek. A mérkőzés attól lett igazán emlékezetes, hogy a ferencvárosi szurkolók nem bírtak magukkal. Már jóval a befejezés előtt leszivárogtak a pálya szélére, és három perccel a vége előtt egy szabadrúgásnál beszaladtak. Leszaggatták a játékosaikról a mezeket, a kapukról meg a hálót. A futballisták bemenekültek az öltözőkbe, majd Simon Tibor kérte a hangosbeszélőn a nézőket, hogy menjenek vissza a lelátóra, mert be kell fejezni a meccset. Huszomhét percig állt a játék, mire visszajöttek a csapatok. Mivel a Fradinak nem volt cseremeze, piros feliratos kék mezben fejezte be a bajnokságot. Ezt már ha háromezren látták, mivel a vonattal érkezőknek el kellett indulniuk, különben lekésték volna a Csengődről Pestre induló utolsó járatot.

A stadion azonban ott rohad tovább Akasztó szélén, a falu két kis utcájának a végén, és arra vár, hogy jöjjön egy Stadlerhez hasonló megszállott, akit nem zavar, hogy nincs értelmetlenebb játékszer egy huszonkétezres futballpályánál az Alföld közepén.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!