Jusztina
1 °C
16 °C

3 csatár volt Belgiumban, csak nem láttuk

2009.11.15. 22:15 Módosítva: 2009-11-15 22:15:57
Ha a jövő válogatottjának építése volt a célja szombaton Erwin Koeman kapitánynak, elgondolkodtató, hogyan fogott hozzá. Támadni akartunk, de csatárok nélkül, ahogy eddig, és megint nem ment. Koemannak nem a továbbjutás a fokmérője, de a mutatott játék igen, valamint, hogy a szurkoló jól érezze magát.

A magyar labdarúgó válogatott belgiumi vereségével úgy zárta az idényt, hogy kétszer annyiszor kapott ki, mint ahányszor nyert: három győzelem, hat vereség a mérleg.

Ez a vereség az egyébként sem túl jó közhangulatot biztosan mérgezte, mert a mutatott játék szörnyű volt. A Belgiumban élő olimpiai bajnok, korábbi vb-résztvevő Fazekas László úgy fogalmazott, nem látszott semmiféle elképzelés, Torghellét pedig szumóshoz hasonlította, akinek egyedül kell verekednie a védők közt.

Épp ez az, amiért az utóbbi időben a legtöbb bírálatot kapta Erwin Koeman: egy csatárral próbálkoztunk a legfontosabb vb-selejtezőkön (Svédország, Portugália) is, most meg egy tét nélküli, a jövő csapatát összehozandó meccsen is. Elgondolkodtató, ezt akarjuk-e építeni a következő selejtezősorozatra.

A játékrendszert Várhidi Pétertől örökölte Koeman, akinek mindjárt az első görögök elleni meccsen bejött, ezért nem is változtatott rajta. Várhidi azért találta ezt ki, hogy el tudja helyezni a pályán egyszerre Gerát, Hajnalt és Husztit, nem adta meg a támadási esélyt, ha netán valamelyiket kihagyná (Dzsudzsák Balázs jó formája után jöttek a bajok, mert a keret egyik legértékesebb játékosát, Husztit valahová csak rakni akarta Koeman).

Egy barátságos meccsen azonban simán lehetett volna két csatárral játszani, annál is inkább, ha az említett vezérek közül netán kiesik valaki, akkor valamihez kezdeni kellene majd élesben is.

Mivel Gera lemondta a válogatottságot, Hajnal sérült, nem is lett volna szerencsésebb alkalom egy másik hadrend kipróbálására, Koeman mégis maradt a réginél.

 

Segítője, Aczél Zoltán megmagyarázta, ez valójában háromcsatáros játék volt, csak Rudolf és Dzsudzsák nem ment elégszer előre, rossz napot fogtak ki.

Lehet, Koeman annyira beleélte magát ebbe a játékrendszerbe, hogy nem vette észre, ez a két játékos alkalmatlan arra, hogy egycsapásra előretolt csatárokká változzanak, és emiatt aligha okolhatók.

Csak az a kérdés, kit akart ezzel meggyőzni a holland? Miért éppen így akarta bizonyítani, hogy ő képes támadó szellemű csapatot is pályára küldeni? Miért nem csatárral tette, mint a második félidőben?

Ezzel csak magát tévesztette meg, az ellenfelet és a szurkolókat nem sikerült. Vergődő csapatot láthattunk, még a remény sem volt meg, hogy a nekünk fekvő barátságos meccseken, ahol kényelmesebb a tempó, fölénybe kerülhessünk, és úgy fejezzük be az évet, mintha történt volna valami, a sokszor említett fejlődés.

A kapitány lényegében a célokat papíron teljesítette, az utolsó pillanatig versenyben volt a csapat a vb-selejtezőkön, és lehet, hogy ezzel okozta önmaga legnagyobb baját.

Mert onnantól kezdve, hogy nyomás alá került, nem viselte túl jól, rejtélyes és homályos nyilatkozatokat tett például Priskin állítólagosan gyenge mentális állapotáról. Az is kiderült, nem sikerült olyan csapatot kiállítania, amelyik egy gyors és korszerű támadást képes vezetni a fontos meccseken. Három meccsen egyszer sem sikerült, a belgák ellen is mindössze egy jött össze, akkor is Juhász indítása után elcsúszott egy védő.

Sikerült úgy lezárni az évet, hogy a válogatott szezonból nem ugrik be a szurkolóknak egyetlen igazán jó meccs sem, nemhogy még egy gól, amire örökre emlékezetes marad.

Koeman azt hozta, amit magyar edző eddig nem, kapott gól nélkül teljesítette a feltétlenül hozandó meccseket, elődeinek ez sem sikerült. De amikor támadni, kockáztatni kellett volna, előjöttek nemcsak az ő, hanem a csapatszerkezet korlátai is. Egy barátságos meccsen mégis indokolatlanul ragaszkodtunk ehhez.

Azt amúgy jól gondolta, hogy neki nem a továbbjutás a fokmérője, de a mutatott játék, a hangulat és nem utolsó sorban a szurkolói érzet az ő fokmérője. A szimpátialistán pedig mintha süllyedni kezdett volna.