Judit
2 °C
7 °C

Az UEFA bundával gyanúsítja a Honvédot

2009.11.25. 15:35
A július 30-i isztambuli Európa Liga-selejtezőt 5-1-re nyerte a Fenerbahce. Az európai szövetség hét mérkőzést vizsgál, a magyar klub is gyanúba került.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bundázás gyanúja miatt vizsgálja a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga selejtezős párharc július 30-i, első, isztambuli mérkőzését (5-1), a mérkőzés kapcsán a magyar klub került gyanúba (a párharc visszavágója 1-1 volt Budapesten, a törökök 6-2-vel jutottak tovább).

Az UEFA szerdai hivatalos közleményében összesen öt, az európai szövetség szerint a bundabotrányban érintett klubot nevezett meg: a . Budapest Honvéd mellett az albán KF Tiranát és KS Vllazniát, a lett FC Dinaburgot és a szlovén NK IB Ljubljanát.

Gianni Infantino, az európai szövetség főtitkára közleményben tudatta, a szövetség a felvetődött 40 mérkőzésből szerdán saját ellenőrzésében (tehát a bochumi államügyészség nyomozásától függetlenül) csak hetet vizsgált részletesebben, három játékvezető érintettségét is nyomozzák, valamint egy UEFA-hoz közeli személlyel szemben is eljárás indult.

A vizsgált meccsek

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló:
július 21.: Stabaek (norvég)-KF Tirana (albán) 4-0
Európa Liga-selejtező, 2. forduló:
július 16.: Bnei Yehuda (izraeli)-FC Dinaburg (lett) 4-0
július 16.: Rapid Wien (osztrák)-KS Vllaznia (albán) 5-0
július 23.: FC Dinaburg-Bnei Yehuda 0-1
július 23.: KS Vllaznia-Rapid Vienna 0-3
Európa Liga-selejtező, 3. forduló:
július 30.: Fenerbahce (török)-Budapest Honvéd 5-1
augusztus 6.: NK Ljubljana (szlovén)-Metallurg Donyeck (ukrán) 0-3

A közlemény egyébként cáfolja, hogy az UEFA tagjai érintettek lennének a vesztegetési botrányban, az európai szövetség együttműködik a német hatóságokkal, a német rendőrségtől már bekérték az információkat.

Michel Platini, az UEFA elnöke azt mondta, hogy azokat az információkat, amelyek az elmúlt napokban a sajtóban napvilágot láttak, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja. Az európai szövetség az esetet nemzetközi bűnügyként kezeli, - Platini megfogalmazásában - a világ labdarúgása rendkívül veszélyes, "rákos sejtburjánzásnak" fogja fel a történteket. Az UEFA illetékesei összefogást sürgetnek, zéró toleranciát hirdetnek, amelyben a magyar szövetség maximálisan együtt kíván működni a szervezettel.

A klub biztos benne, hogy nem érintett

A Honvéd hivatalos honlapján közleményben jelentette ki, hogy minden, a Budapest Honvéddal kapcsolatos értesülést meg kell vizsgálni, és akár más klubban, akár a Budapest Honvédban játszó játékos felelőssége felmerül, a játékos ellen a legszigorúbban kell eljárni. A klub ugyanakkor biztos benne, hogy a Honvédnak az üggyel kapcsolatban semmilyen érintettsége nincs, nem is lehet. Ugyanakkor minden klubnál - beleértve a Budapest Honvédot is - megfordulhattak olyan játékosok, akik önző anyagi érdekből hajlandók klubjukat, csapattársaikat, szurkolóikat elárulni.

Az európai bundabotrányt a múlt pénteken robbantotta ki a bochumi államügyészség, amely kilenc érintett országról, köztük Magyarországról tett bejelentést, 13 NB I.-es mérkőzésre terelődött a megvesztegetés gyanúja.

Az Újpest is szerepel a nyomozati anyagban

Joe Böröcz, az Újpest ügyvezető-igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc c. műsorában elmondta, az UEFA fegyelmi bizottságának elnöke arról tájékoztatta, a korábban említetteknek megfelelően valóban említik a klub nevét a fogadási botrány nyomozati anyagában, de hogy milyen összefüggésben, arról nem lehet bővebbet tudni. Hozzátette, nem csapatokról, hanem személyekről, az ő olvasata szerint játékosokról és bírókról van szó az ügyben.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?