Dezső
15 °C
28 °C

Kezdőkörös kapásgólt lőtt a brazil zseni

2009.11.30. 19:40
Izgalmasan alakul a brazil bajnokság, a Campeonato Brasiliero véghajrája, egy fordulóval a vége előtt a Flamengo vezet, de még négyen lehetnek bajnokok. A Palmeiras Diego Souza félpályás góljával szerzett vezetést az Atlético Mineiro ellen, aztán 3-1-re nyert is.

Az utolsó előtti, a 37. fordulót rendezték a brazil futballbajnokságban. a december 6-i utolsó forduló előtt négy csapatnak maradt esélye a címre. A négyből három – a Flamengo, az Internacional és a Palmeiras – nyert, míg a 36. fordulóban még vezető Sao Paulo meglepetésre 4-2-re kikapott Goianiában.

A Palmeiras a hatodik helyen álló Atlético Mineirót győzte le 3-1-re, a végeredmény már az első félidőben kialakult. Cleiton góljával a hazaiak vezetettek, majd a Minas Geiras-i Diego Tardelli egyenlített. A 16. percben rendkívüli gólt láthatott a közönség: egy remek kiugratásból Vágner Love találhatott volna be, de Carini remekül jött ki kapujából és egészen a felezőig vágta ki a labdát, amit Diego Souza kapásból kapura ívelt: a labda védhetetlenül vágódott a kapu jobb oldalába.

Vágner Love később hozzá tette még a magáét, a 45. percben a harmadik Palmeiras gólt ő lőtte, a brazil válogatottban 21 meccsen öt gólt szerző csatár a CSZKA Moszkvától kölcsönben szerepel a Sao Paulo-i klubnál. A Palmeiras a féltávnál még vezette a bajnokságot, de júliusban kirúgták Vanderlei Luxemburgót, aki Keirrison eladása miatt keveredett vitába a vezetőséggel, a klub nélküle is harcban maradt a bajnoki címért.

A fantasztikus gól szerzője, Diego Souza 2008 óta játszik a Palmeirasban. Karrierje a Fluminensénél kezdődött, majd Európában, három évig a Benfica játékosa volt úgy, hogy közben a Flamengonál és Grémiónál is volt kölcsönben. Egyetlen eddigi válogatott meccsét az októberi, Bolívia elleni vb-selejtezőn játszotta.

A bajnokság utolsó fordulójában a két ponttal vezető Flamengo a 12. Gremiót fogadja. Az egyaránt 62 pontos Internacional a kiesés ellen küzdő Santo Andrét fogadja, a Palmeiras az örök rivális, riói Botafogo vendége lesz, amely még szintén kieshet, míg a címvédő Sao Paulo a már biztos kieső Sport Recifét látja vendégül.

A papírforma Flamengo-bajnokságot ígér, az ötszörös bajnok klub 17 éve nem nyerte el a címet.