Tavaly az év meccse volt a bajnokságban a Liverpool-Arsenal (4-4), idén egészen más helyzetből várta a mérkőzést a két csapat: az Arsenal ott van az élmezőnyben, de a szezonban eddig egyik Big Four-ellenfelét sem tudta megverni (a Chelsea-től otthon 3-0-ra, Manchesterben 2-1-re kapott ki), a Liverpool viszont csak a 7. helyen állt a meccs előtt, és kiesett a BL-csoportjából is.
A hazaiaknál mindenki a fedélzeten volt, kezdett Steven Gerrard és Fernando Torres (később csereként beállt Alberto Aquilani is), és a Liverpool jól is kezdett a kimondott csatár nélkül játszó Arsenal ellen. Az első 45 percben a londoniak szinte kapura sem lőttek, Pepe Reina unatkozott a kapuban, miközben a Liverpool előtt adódott néhány komoly helyzet.
Az első egy büntető lehetett volna, de Howard Webb valamiért nem fújta le William Gallas teljesen egyértelmű szabálytalanságát (Gerrardot rúgta fel). A Liverpool még a szünet előtt megszerezte a vezetést, egy szabadrúgás utáni kipattanót Dirk Kuyt lőtt vissza, és a labda a lábak között jutott az Arsenal kapujába.
A második félidőben támadóbb felfogású vendégcsapat jött ki, az Arsenal letámadása gyorsan eredményt hozott: egy rossz beadást a túlbuzgó Glen Johnson sodort a saját kapujába. A londoniak támadásban maradtak, és a tavalyi mérkőzés hőse, Andrej Arsavin 8 perccel később óriási lövéssel megfordította a meccset.
Az Arsenal vezető gólja után inkább egymást rugdosták a játékosok, a londoniak jól védekeztek, hiába formálta egyre támadóbbá csapata felállását Rafael Benitez, a Liverpoolnak igazán komoly lehetősége sem adódott az egyenlítésre.
Az Arsenal megnyerte a rangadót, és feljött a harmadik helyre, egy meccsel kevesebbet játszva három pontra vannak a 2. Manchester Unitedtől. A Liverpool 7., és már 13 ponttal van lemaradva a továbbra is vezető Chelsea-től.
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon