Tekla
8 °C
20 °C

Szalait Mainzba küldte a Real Madrid

2010.01.10. 09:39
Egy éve a Real Madrid még a Bajnokok Ligája keretébe is benevezte Szalai Ádámot, a fiatal csatár végül nem kapott lehetőséget. Most végre elkerült a harmadosztályú fiókcsapatból, fél évre a német első ligában várakozás felett szereplő Mainz játékosa lesz.

A Bundesligában folytatja futballkarrierjét Szalai Ádám, akit a Real Madrid a szezon végéig a Mainznak adott kölcsön.

A 22 éves magyar válogatott játékos eddig a Madrid fiókcsapatában, a spanyol harmadik vonalban szereplő Castillában játszott, bár olykor a felnőttkerettel együtt edzhetett, és a Bajnokok Ligájába is benevezték, a nagycsapatnál hivatalos mérkőzésen még nem jutott szóhoz.

A nyúlánk, elsősorban fejjátékban erős csatár kölcsönadását szombat késő este adta hírül honlapján a klub. A Mainzban légióskodik egy másik magyar, a válogatottban korábban többször szerepelt védő, Löw Zsolt.

Szalai már megfordult a német bajnokságban: mielőtt Madridba szerződött volna 2007-ben, a Bundesliga első osztályában játszó Stuttgartnál futballozott.

Nyáron a Hertha BSC is szerette volna leigazolni, de túl sokat kértek érte a spanyolok. Korábban a Dortmund és Deportivo la Coruna is amiatt állt el a vételi szándékától, mert a Real kétmillió euróra verte fel a csatár árát.

"A kívánságlistánk élén állt, ami a támadósort illeti. Sokoldalú, előretolt ékként, második csatárként vagy visszavont támadóként is bevethető" - mondta róla a Mainz trénere, Thomas Tuchel, aki már dolgozott együtt Szalaival a Stuttgart utánpótlásánál.
"Azért döntöttem a Mainz mellett, mert a klub nagy erőket mozgósított a megszerzésemért, és mert úgy látom, az általam Stuttgartból már ismert Thomas Tuchel irányításával sokat fejlődhetek, s a csapat előtt is van perspektíva" - fogalmazott a fiatal magyar játékos.