Viola
-5 °C
-2 °C

A jövő csatára Ronaldo és Raúl keveréke

2010.01.20. 20:52
A korosztályos spanyol válogatottakban Sergio Canales nagyon eredményes volt, 2010 januárjában már a felnőttek közt villog. 2008-ban mutatkozott be a Santanderben, most már egyértelműen ő a csapat legértékesebb tagja.

Február végén lesz 19 éves a Racing Santander saját nevelésű csatára, Sergio Canales, és nem telik el úgy egyetlen nap sem mostanában, hogy ne legyen hír róla a spanyol sajtóban.

A játékos három gólt lőtt az elmúlt két spanyol fordulóban, ezzel négy pontot szerzett csapatának. Az ő két találatával verték a Bajnokok Ligája-résztvevő Sevillát idegenben: a kapus kicselezésével nem elégedett meg, mint a brazil Ronaldo legszebb napjaiban, majd olyan gólt emelt Andrés Palopnak, mint Raúl fénykorában.

A Valladolid ellen egy újabb emelésével egyenlítettek, ezzel a Marca címlapjára került, grafikával mutatták be, hogyan vette át ballal a labdát, majd nem tört meg a lendülete, és jobbal a kimozduló kapus felett lazán beemelte. Csodálatosan megkomponált gól volt.

Nem meglepő, mindkét sztárcsapat a Barcelona és a Real Madrid is jelentkezett, szívesen leigazolná.

A spanyol sajtó nem kiáltotta ki csodagyereknek, de góljait részletesen kielemzik, higgadtságát, gyorsaságát, érzékeit dicsérik nap mint nap.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!