Nyolcat lőtt, bajnok a Chelsea
További Futball cikkek
- Ennyi volt, a spanyolok világ- és Európa-bajnok klasszisa bejelentette visszavonulását
- A United-legenda gratulált a magyar válogatott újoncának, aki karrierje legnagyobb lépésére készül
- A magyarok ellen készülő bosnyák válogatott kapitánya szerint a németek példáját kell követni
- Változás a magyar válogatott keretében, három játékos sem áll Marco Rossi rendelkezésére
- Újabb kulcsjátékos dőlt ki a németeknél, rá sem számíthat Nagelsmann a Nemzetek Ligájában
Bár a Wigan fogadkozott, a Chelsea már 6. percben megszerezte a vezetést, fél óra után pedig szinte el is dőlt a bajnoki cím: Caldwell rántotta le Frank Lampardot, piros lapot kapott, a 11-est pedig hiába szerette volna nagyon a gólkirályi címre hajtó Didier Drogba, a sértett vágta be.
A Wigan emberhátrányban teljesen esélytelen volt, a Chelsea sorban lődözte a gólokat, és elérte a százgólos határt is, amit 1963 óta egy csapatnak sem sikerült az angol első osztályban. Végül 103-nál állt meg a csapat.
A bajnoki cím már megvolt, Drogba néhány kihagyott helyzet után a 63. percben lőtte be a gólkirályi címet jelentő gólt, majd még kétszer betalált.
A 8-0-s végeredményt Ashley Cole állította be, a Chelsea stílusosan története legnagyobb különbségű győzelmével ünnepelte története negyedik bajnoki címét. Az angol bajnokság gólkirálya 29 góllal Didier Drogba lett.
A Manchester United így hiába verte meg simán, 4-0-ra a Stoke-ot, három zsinórban megnyert PL-cím után elveszítette a bajnokságot. A vendégek nem sok ellenállást tudtak kifejteni, a jól futballozó United könnyedén érte el a góljait, nem engedett le a londoni gólzápor hírétől.
Az Arsenal 4-0-ra legyőzte az Európa Liga döntőjére készülő Fulhamet. A Gera Zoltán nélkül kiálló vendégek már a szünetben 3-0-s hátrányban voltak, az Arsenal győzelmével bebiztosította harmadik, automatikus BL-kvalifikációt érő helyét.
A negyedik angol BL-csapat, a Tottenham vezetett a már kiesett Burnley otthonában, de a kiscsapat 0-2-ről fordított, 4-2-re verte a Spurst.
A Manchester City csak 1-1-es döntetlent ért el a West Ham otthonában, Fülöp Márton végigvédte a City utolsó bajnokiját. Nem nyert a többi Európa Liga-csapat sem: az Aston Villa otthon kapott ki a Blackburntől, a Liverpool a Hullal játszott 0-0-t.
Premier League, 38. (utolsó) forduló:
Arsenal-Fulham 4-0 (3-0)
gól: Arsavin (21.), Van Persie (26.), Baird (38. - öngól), Vela (84.)
Aston Villa-Blackburn Rovers 0-1 (0-0)
g: Dunne (84. - öngól)
Bolton Wanderers-Birmingham City 2-1 (1-0)
g: Davies (32.), Klasnic (58.), illetve McFadden (76.)
Burnley-Tottenham Hotspur 4-2 (1-2)
g: Elliott (42.), Cork (55.), Paterson (71.), Thompson (88.), illetve Bale 3., Modric (32.)
Chelsea-Wigan Athletic 8-0 (2-0)
g: Anelka (6., 57.), Lampard (32. - 11-esből), Kalou (54.), Drogba (63., 68. - 11-esből, 80.), A. Cole (90.)
kiállítva: Caldwell (Wigan, 31.)
Everton-Portsmouth 1-0 (0-0)
g: Biljaletgyinov (90.)
Hull City-FC Liverpool 0-0
Manchester United-Stoke City 4-0 (2-0)
g: Fletcher (31.), Giggs (38.), Higginbotham (54. - öngól), Park (84.)
West Ham United-Manchester City 1-1 (1-1)
g: Boa Morte (17.), illetve Wright-Phillips (21.)
Wolverhampton Wanderers-Sunderland 2-1 (1-1)
g: Doyle (10.), Guedioura (78.), illetve Jones (8.)
kiállítva: Turner (Sunderland, 83.), Colback (Sunderland, 90.)
A Premier League 2009/10-es végeredménye
1. Chelsea 38 103-32 86 pont - Bajnokok Ligája-induló2. Manchester United 38 86-28 85 - BL-induló
3. Arsenal 38 83-41 75 - BL-induló
4. Tottenham Hotspur 38 67-41 70 - BL-induló
5. Manchester City 38 73-45 67 - Európa Kupa-induló
6. Aston Villa 38 52-39 64 - Európa Kupa-induló
7. FC Liverpool 38 61-35 63 - Európa Kupa-induló
8. Everton 38 60-49 61
9. Birmingham City 38 38-47 50
10. Blackburn Rovers 38 41-55 50
11. Stoke City 38 34-48 47
12. Fulham 38 39-46 46
13. Sunderland 38 48-56 44
14. Bolton Wanderers 38 42-67 39
15. Wolverhampton Wanderers 38 32-56 38
16. Wigan Athletic 38 37-79 36
17. West Ham United 38 47-66 35
18. Burnley 38 42-82 30 - kiesett
19. Hull City 38 34-75 30 - kiesett
20. Portsmouth 38 34-66 19 - kiesett