Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vince, Artúr
-6 °C
4 °C

A Fulham is bukásra ítélt az EL-döntőben?

2010.05.12. 10:58
Az elmúlt 10 évben három kiscsapat is próbálkozott az UEFA-kupa, idén már EL, megnyerésével, de az Alavés, a Middlesbrough és az Espanyol is elbukott a fináléban. Geráék véget vetnének a sorozatnak.

A Bajnokok Ligája átszervezése után egyre többször fordult elő, hogy az UEFA-kupa legkésőbbi szakaszában is felbukkant egy-egy kiscsapat. Elcsípett negyed-, vagy akár elődöntők után 2001-ben jutott döntőbe először igazi mini, az Alavés egyből a torna történetének egyik legjobb döntőjét produkálta. Utánuk szinte hagyomány lett, hogy egy nemzetközileg alig jegyzett klub hihetetlen meccsekkel odaér a sorozat végére.

A kiírásokat az európai középmezőny uralta - Parma, Galatasaray, Sevilla -, de az UEFA-kupába keveredő nagycsapatok - Inter, Porto, Valencia, Liverpool - is nyerni tudtak, ha megfelelően komolyan vették. A 2000-es évektől kezdve viszont egy esélytelennek tartott szinte mindig beverekedte magát legalább a legjobb nyolc közé.

A Deportivo Alaves 1999-ben jutott vissza a spanyol első osztályba (95-ben még harmadosztályú volt), de 40 év után első La Liga-szezonjában máris UEFA-kupát érő helyen végzett. Története első nemzetközi kupaszereplését a török Gazientepsport (4-3) kiejtésével kezdte, majd két norvég csapat következett (Lilleström 5-3, Rosenborg 4-2), a nyolcaddöntőben pedig jöhetett az első bravúr.

Az Inter elleni hazai 3-3 után Milánóban meglepték a sztárcsapatot (0-2), majd a negyeddöntőben a Rayo Vallecano (4-2), az elődöntőben pedig a német Kaiserslautern következett. Utóbbit a sorozat legtöbb gólját vágó Alaves 9-2-vel takarította el az útból. Minden idők egyik legjobb európai kupadöntőjén ugyan az Alaves kikapott a Liverpooltól, de a baszk kiscsapatnak tapsolt a kontinens.

Egy évvel később a Slovan Liberec és a Hapoel Tel Aviv játszott negyeddöntőt, 2003-ban a Boavista, 2005-ben az AZ Alkmaar ment az elődöntőig, egy évvel később pedig az ideihez hasonlóan egy angol kicsi – egészen elképesztő meneteléssel – jutott a döntőbe.

A Boro már a legjobb 16-ban is egyedüli angol volt, a veretlenül megnyert csoportkör után szinte minden párharcából úgy verekedte tovább magát, hogy szinte már kiesett. A VFB Stuttgart ellen hihetetlen izgalmak után, idegenben lőtt góllal (2-2) ment tovább, majd a nyolcaddöntőben ugyanezt megismételte az AS Roma ellen (2-2).

A negyeddöntőben a Basel összesítésben 3-0-ra is vezetett, de elképesztő hajrával a Boro fordított, majd szinte pontosan ugyanígy tett az elődöntőben, ahol a Steaua Bucuresti volt háromgólos előnyben. Az eindhoveni finálé nagyon simán alakult, a Sevilla esélyt sem adott az angoloknak (4-0), a Boro pedig az Alaveshez hasonlóan két évvel később kiesett az első osztályból.

2007-ben is a spanyolok uralták a sorozatot, a legjobb négy közé három spanyol került, köztük Barcelona második csapata, az Espanyol. A katalánok legázolták a csoportjukat, a 32 között a Livornót (4-1), a 16 között a Maccabi Haifát (4-0) intézték el könnyedén, hat meccsükön három gólt kapva masíroztak a legjobb nyolc közé.

A negyeddöntőben a Benficának összejött egy 0-0 a visszavágón, de 2-1-gyel az Espanyol ment tovább, az elődöntőben pedig a Werder Brement ejtették ki kettős győzelemmel. A döntő óriási meccset hozott, a Sevilla vezetőgólját még az első félórában kiegyenlítette az Espanyol, és emberhátrányban is kihúzta a hosszabbításig. A 105. percben Kanouté góljával újra a Sevilla vezetett, de az Espanyol 10 emberrel is egyenlített, végül büntetőkkel védte meg címét a Sevilla.

2008-ban egy újabb apró spanyol egyesület, a Getafe verekedte magát másodpercek híján az elődöntőbe, de a Bayern a hosszabbításban két gólt lőve továbbment, hogy aztán kikapjon a későbbi győztes Zenittől 4-0-ra. A tavalyi kiírás győztese nem kiscsapat, de két ukrán klub játszotta az elődöntőt.

A Dinamót kiejtő Sahtar Donyeck viszont már biztosan nem védheti meg a címét, Gera Zoltán Fulhamje elintézte az ukránokat, szerda este az Atletico Madrid ellen törné meg a kicsik átkát.



  • Vennék
  • Hírek