Dömötör
-1 °C
14 °C

A Bayern 3-szor állt kiesésre, mégis döntős

2010.05.21. 15:27
Még a németek is temették a Bayern Münchent decemberben, az egyenes kieséses szakaszban is bajba került, de az elődöntőben igen átütő volt. Talán még annál az Internél is átütőbb, amelyik a kiesés ellen nem küzdött, de Kijevben, még a csoportban bajban volt. Az persze még egy másik Inter volt.

2000-ben fordult elő utoljára, hogy két olyan csapat – Valencia, Real Madrid - érte el a Bajnokok Ligája döntőjét, amelyik csoportja második helyéről jutott tovább. (A 2000-es lebonyolításban még két csoportkör volt.) Most ugyanez a helyzet, a Bayern München és az Internazionale a szezon második felére érte el csúcsformáját.

2004-ben a Porto volt csoportmásodik, egy év múlva a Liverpool, mindkét csapat nyert a végén. Azóta csak csoportelsők jutottak a fináléba, ami azt tükrözi, hogy az egész szezonban kiemelkedően teljesítő csapatok játszották. Annak a Portónak José Mourinho volt az edzője, és az Intert is a sorozat végére építette fel.

Mindkét jelenlegi döntős kifejezetten döcögősen indult, nem is örültek az az olaszok, hogy két keleti van a csoportban a címvédő Barcelona mellett.

Az Inter három döntetlennel nyitott – Barcelona és Dinamo Kijev hazai pályán, közte a Rubin Kazany idegenben -, és hihetetlen szerencsével nem lett meg a negyedik, amikor Kijevben az utolsó percben beerőlködtek egy gólt. Aztán sima vereség a tartalékos Barcától, utána a Kazanyt már rutinfeladatnak számított hazai pályán legyőzni.

A Bayern lényegesen pechesebb volt, mert a negyedik fordulóban egy igen szerencsétlen vereséget szenvedett a kivételes formában lévő Bordeaux-tól – a francia védő kezezését nem vette észre a bíró a gólvonalon. A németek innen győzelmi kényszerbe kerültek, és úgy tűnt, csak az Európa Ligában folytathatják.

A Juventus ellen viszont pazarul játszottak idegenben, és már ekkor megmutatták hihetetlen tartásukat, ami végigkísérte őket az egyenes kieséses szakaszban: ha hátrányba is kerültek, mindig felálltak Louis van Gaal edző futballistái.

A Fiorentina, valamint a Manchester United elleni visszavágóknak is volt olyan szakaszuk, amikor kiesésre álltak, de kétségbeesés vagy kapkodás nem látszott, sokkal inkább az eltökélt hit. Manchesterben 0-3-nál kellett két gólt lőniük, megcsinálták.

Az Inter rendesen megszenvedett a tizenhat között és az elődöntőben. A Chelsea jobb erőkből álló csapat, mégis szinte az egész 180 perc alatt az történt a pályán, amit José Mourinho akart, 3-1-gyel, kettős győzelemmel mentek tovább. A Barcelona ellen szerencséje volt, hogy az utolsó pillanatokban lőtt Barca-gólt érvénytelenítette a bíró, így maradt a 3-2 a javukra.

A Bayern a legkönnyebb ellenfelet az elődöntőben kapta, a kifulladó Lyon már nem tudta megszorítani sem őket - 5-0. A bajorok önbizalma ennél erősebb nem is lehetne, az Inter is megingathatatlannak látszik, a két edző szintén.

Út a döntőig:

INTERNAZIONALE:

Rubin Kazany (orosz)-Internazionale 1-1 (1-1), gólszerzők: Domínguez (11.), illetve Stankovic (27.)
Internazionale-FC Barcelona (spanyol) 0-0
Internazionale-Dinamo Kijev (ukrán) 2-2 (1-2), g: Stankovic (35.), Samuel (47.), illetve Mihalik (5.), Lúcio (40., öngól)  
Dinamo Kijev-Internazionale 1-2 (1-0), g: Sevcsenko (21.), illetve Milito (86.), Sneijder (89.)
FC Barcelona-Internazionale 2-0 (2-0), g: Piqué (10.), Pedro (26.)
Internazionale-Rubin Kazany 2-0 (1-0), g: Eto,o (31.), Balotelli (64.)  
A csoport végeredménye: 1. FC Barcelona 11 pont, 2. Internazionale 9, 3. Rubin Kazany 6, 4. Dinamo Kijev 5

Egyenes kiesés:
Internazionale-Chelsea (angol) 2-1 (1-0), g: Milito (3.), Cambiasso (55.), illetve Kalou (51.)
Chelsea-Internazionale 0-1 (0-0), g: Eto,o (78.)
Internazionale-CSZKA Moszkva (orosz) 1-0 (0-0), g: Milito (65.)
CSZKA Moszkva-Internazionale 0-1 (0-1), g: Sneijder (6.)
Internazionale-FC Barcelona 3-1 (1-1), g: Sneijder (30.), Maicon (48.), Milito (61.) ill. Pedro
FC Barcelona-Internazionale 1-0 (0-0), g: Piqué (84.)

BAYERN MÜNCHEN:

Csoportmérkőzés:
Maccabi Haifa (izraeli)-Bayern München 0-3 (0-0), g: van Buyten (64.), Müller (86., 88.)
Bayern München-Juventus (olasz) 0-0
Girondins Bordeaux (francia)-Bayern München 2-1 (2-1), g: Ciani (27.), Planus (40.), illetve Ciani (6., öngól)
Bayern München-Girondins Bordeaux 0-2 (0-1), gól: Gourcuff (37.), Chamakh (90.)
Bayern München-Maccabi Haifa 1-0 (0-0), g: Olic (62.)
Juventus-Bayern München (német) 1-4 (1-1), g: Trezeguet (19.), illetve Butt (30., 11-esből), Olic (52.), Gomez (83.), Timoscsuk (91.)

A csoport végeredménye: 1. Girondins Bordeaux 16 pont, 2. Bayern München 10, 3. Juventus 8, 4. Maccabi Haifa 0

Egyenes kiesés:
Bayern München-Fiorentina (olasz) 2-1 (1-0), g: Robben (45.), Klose (89.), illetve Kröldrup (50.)
Fiorentina-Bayern München 3-2 (1-0), g: Vargas (28.), Jovetic (54., 64.), illetve van Bommel (60.), Robben (65.)
Bayern München-Manchester United (angol) 2-1 (0-1), gól: Ribéry (77.), Olic (90.), illetve Rooney (1.)
Manchester United-Bayern München 3-2 (3-1), g: Gibson (3.), Nani (7., 41.), illetve Olic (43.), Robben (74.)
Bayern München-Olympique Lyon (francia) 1-0 (0-0), g: Robben (69.)
Olympique Lyon-Bayern München 0-3 (0-1), g: Olic (26., 67., 78.)