Jegy nélkül is be lehetett menni a 8-0-ra

2010.10.09. 09:59
Minden különösebb probléma nélkül jutottak be a szurkolók péntek este a Magyarország - San Marino mérkőzésre. Szurkolóverés nem volt, sőt, díszkíséretet kaptak, akik adakozás miatt mentek a meccsre.

A válogatott előző hazai mérkőzésén a rendezvényt biztosító Valton Security emberei szurkolókat vertek a Megyeri úti stadionban. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint ebben közrejátszhatott az is, hogy a beléptetés lassan haladt a stadion hiányosságai miatt.

Az MLSZ mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, a tízezer drukker partner volt ebben. Az Index tudósítója azt tapasztalta, hogy még fél hét után is többszáz fős csoportok érkeztek a Stadionok metrómegálló felől. A Földtani Intézet irányából könnyű volt a bejutás, ott szinte többen biztosították a bejáratot, mint ahányan bejöttek. A Dózsa György úti kapunál hosszú sorok alakultak ki, de nyugodtan várakoztak a később érkezők is. A két beléptető kapun percenként 15-20 szurkoló tudott áthaladni, de még így is volt, aki csak a kezdő sípszó után tudott leülni.

Ezt az is indokolta, hogy a jegy ára egyben adomány is volt a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak: a drukkerek többet is fizethettek a szabott áraknál, és pénzgyűjtő urnákat is kihelyeztek. A jegypénztárak öt órakor zártak, és már nem adtak ki több belépőt. A MLSZ szerint sokan voltak, akik ez után érkeztek, és szerettek volna támogatást nyújtani a rászorulóknak, így a rendezők úgy döntöttek, hogy aki minimum a legolcsóbb jegy árának megfelelő összeget (1500 forint) adományoz, az jegy nélkül is bemehet a meccsre. Őket külön kísérték be a kijelölt szektorokba.



  • Hírek
  • Hírek