Koronavírus adatok

2021. nov. 30.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Elza
2 °C
8 °C

Anglia két öngóllal verte Japánt

2010.05.30. 16:38
A japánok sokáig vezettek az angolok elleni vb-felkészülési meccsen. A hajrában azonban 10 perc alatt két öngólt vétettek. Elúszott a bravúr.

Az angol futballválogatott Grazban játszott a japánokkal, amely a vb-re való felkészülés során a szerbektől, majd a Koreai Köztársaságtól is kikapott. Ehhez képest nagyon stílusosan és ügyesen futballozott az ázsiai válogatott és már a 7. percben vezetést szerzett.

A Brazíliában Marcus Tulio néven született, de már 37-szeres japán válogatott Tanaka szerzett vezetést. Egy szöglet után nagyon szépen lőtte be a rövid sarokba.

A gól után sem lassultak a japánok, bár akadt egyenlítési lehetőség, lényegesen szebben futballoztak, mint a világbajnoki álmokat dédelgető angolok.

A második félidőben, angolok végül fordítani tudtak, de ebben óriási szerepe volt a szerencsének. A 73. percben az első gólt szerző Tanaka, majd 10 perccel később Nakazava is a saját kapujába talált be.

A japánok egyáltalán nem érdemeltek vereséget, az angolok – bár Rooney és Heskey révén akár saját erőből is fordítani tudtak volna – nagyon halovány támadójátékot mutattak be.

Anglia-Japán 2-1 (0-1)

Gólszerző: Tanaka (öngól, 73.), Nakazava (öngól, 83.), ill. Tanaka (7.)

Anglia: James (Hart, 46.) – A. Cole, Ferdinand, Terry, G. Johnson (J. Cole, 46.), Lampard, Lennon (Heskey, 77.), Huddlestone (Carragher, 46.), Rooney, Walcott (Gerrard, 46.), Bent (S. Wright-Phillips, 46.).

Japán: Kavasima – Nakazava, Tanaka, Konno, Nagamoto, Endo (Tamada, 86.), Haszebe, Abe, Honda, Obazaki (Morimoto, 65.), Okubo (Macui, 72.).