Kázmér
-1 °C
16 °C

Uruguay a tökéletes csavarással a 8 között

2010.06.26. 18:20
Uruguay vezetett a szünetben, de Dél-Korea a második félidőben nagy elszántsággal kiegyenlített. A dél-amerikaiak Luis Suárez klasszisgóljával a 80. percben szerezték meg a győztes gólt a világbajnokság egyik legjobb meccsén.

Az esélyesebbnek tartott Uruguay kezdte jobban az első nyolcaddöntőt, de a koreai védelem két korai hibáját még nem tudták kihasználni Diego Forlánék. A 6. percben az ázsiaiak kerültek közel a vezetéshez, Pak Csa Jang 22 méterről szépen csavart el a sorfal fölött egy szabadrúgást, a labda a kapufa külső feléről pattant az alapvonalon túlra.

Három perccel később egy óriási kapushibát kihasználva megszerezte a vezetést Uruguay. Forlán a bal oldalról rúgta a kapu előtt keresztbe a labdát, Dzsung Szung Rjuk kapus nem tudta eldönteni, kivetődjön-e a labdára, mire eldöntötte, már nem érte el, így a hosszún berobbanó Luis Suáreznek csak az üres kapuba kellett passzolnia. Ügyes volt a csatár, mert már igen éles szögből kellet pontosan céloznia.

Uruguay visszaállt, és azt csinálta, amiben a legjobb: masszívan védekezett, és megpróbálta kontrákból minél gyorsabban megjátszani a Suárez, Forlán-kettőst. A 29. percben Pérez pöckölte el a labdát az utolsó koreai védő elől a félpályánál, Suárez egyedül vezethette volna a kapura jó tíz méter előnnyel, de a partjelző – tévesen – behúzta lesnek.

A koreaiaknál volt többet a labda, de nem tudtak mit kezdeni a fölényükkel, a nagyobb helyzetek a dél-amerikaiak előtt adódtak. Suárez két védő között szabadon fejelhetett, de a kapus kezébe bólintott, a félidő utolsó jeleneténél pedig egy uruguayi lövést kézzel blokkolt a koreai védő, de a német játékvezető, Stark továbbengedte a játékot.

A második félidőt sokkal jobban kezdte Dél-Korea, beszorította ellenfelét. Sorban jöttek a veszélyes támadások, az uruguayi középpálya semmit nem szűrt a koreai akciókon, az 50. perctől benne volt az egyenlítés.

Egy gyenge lövést és egy fejest még magabiztosan védett Fernando Muslera, majd az uruguayiak is megúsztak egy büntetőt - Edison Cavani késett egy ütemet, lábat talált -, mielőtt Korea kiegyenlített.

A 67. percben egy beívelést felfejeltek az uruguayi védők, Muslera nagyon nem érezte, mit kellene csinálnia, határozatlanul mozdult ki, így sem a labdát nem érte el, sem Li Csang Jong fejesét nem tudta védeni, pedig ha a kapuban marad, könnyen foghatta volna.

A 71. percben a lendületbe jött koreaiak a vezetést is megszerezhették volna, de a gólszerző ziccerben Muslera kezébe gurított. A hajrára nagyon felpörgött a meccs, Uruguay visszavette a játék irányítását, nem akart hosszabbítást.

Suárez kétszer is nagy helyzetbe került, előbb középre adás helyett lőtt nagyon nehéz szögből - fölé -, majd rosszul fejelt kapura, pedig középen ketten is várták a labdát.

Minden hibáját kijavította a 80. percben: szöglet után a 16-os bal oldalán csinált egy visszacselt az embere mellett, ami nem jött be teljesen, mert a védő belekotort a labdába, de csak annyira, hogy még jobb lövőpozícióhoz juttassa őt - gyönyörűen, védhetetlenül csavart a kapu bal oldalába, a labda a kapufáról pattant be. Klasszisgól volt.

 
Uruguay - Dél-Korea összefoglaló 2-1

A koreaiak beküldték az összes csatárukat, és meg is volt a helyzetük az egyenlítéshez, Li Dong Guk jó helyzetből lőhetett: gyengén találta el, de a labda elment a kivetődő Muslera hasa alatt, lelassult, Pérez még a gólvonal előtt utolérte, és keresztbe terelte.

Az utolsó perceket kibekkelte Uruguay, kiváló meccsen 2-1-re nyert, és bejutott a legjobb nyolc közé, ahol az USA-Ghána nyertesével játszik.

Oscar Tabarez, az uruguayiak szövetségi kapitánya: "Uruguaynak mindössze hárommillió lakosa van, mindannyian nagyon régóta vártunk már erre a pillanatra. Úgy gondolom, a csapat fantasztikus, fegyelmezett és érett futballal rukkolt ki, Suarez pedig csodálatos gólt szerzett. A dél-koreaiak óriásit küzdöttek, de a szerencse ezúttal mellénk állt. Mindenesetre megleptek minket a mutatott játékukkal."

Luis Suarez, az uruguayiak támadója: "Ez egyszerűen hihetetlen. Gyerekként arról álmodik az ember, hogy vb-n játszhat, és gólt szerez, nekem utóbbi ma duplán sikerült. Az egyenlítésük után össze kellett szednünk magunkat, de 1-1-nél felébredtünk. Ekkor jobban játszottunk, ők pedig elsősorban a védekezésre koncentráltak, ez segített nekünk. Szerencsém is volt, ugyanakkor jól találtam el a labdát."

Huh Dzsung Mu, a dél-koreaiak szövetségi kapitánya: "A negyeddöntőbe szerettünk volna jutni, a játékosaim mindent kiadtak magukból, nagyon sok lehetőséget alakítottunk ki. Azt gondolom, az uruguayiak szerencsésebbek voltak a mai napon azzal, hogy a mindent eldöntő gólt ők szerezték. Ezzel együtt csak gratulálni tudok a csapatomnak. A második félidőben egyértelműen uraltuk a játékot, de úgy tűnik, nemzetközi szinten még fejlődnünk kell. Mindenesetre évről évre jobbak vagyunk."