Kornélia
-1 °C
15 °C

Japánban még a halászok is inkább ünnepeltek a továbbjutás után

2010.06.25. 11:45

Helyi idő szerint hajnali 5:30-kor szinte egész Japánt örömujjongás rázta meg a dél-afrikai vb-n szereplő válogatott Dánia feletti 3-1-es győzelme és nyolcaddöntőbe jutása után.

Túlzás nélkül az egész országban ünnepeltek, Tokió legforgalmasabb kereszteződésében kékmezes emberek ezrei borultak egymás nyakába könnyezve, máshol a halászok munka helyett dáridózni kezdtek kora reggel, Oszakában 50 drukker ugrott be a város folyójába, a rendőrség pedig nem győzte visszafogni a tömegeket. "Még mindig ráz a hideg, hihetetlen" - mondta sírva az egyik szurkoló Tokióban. "Már nem alszom, zuhany, és irány a munkahely. Kemény nap lesz a mai, de megérte fennmaradni" - nyilatkozta egy 33 éves banktisztviselő.

A válogatott kiváló játékkal kivívott sikerét a japán miniszterelnök sem hagyta szó nélkül. "Gratulálok ehhez a szenzációs teljesítményhez. A győzelem erőt ad az országnak, és büszkeséggel tölt el valamennyiünket" - áll a jelenleg Kanadában tartózkodó Kan Naoto kormányfőnek a válogatotthoz küldött levelében.

A helyi lapok természetesen áradoznak a csapatról, sporttörténelmi tettről írnak, a közvetítő televíziós csatorna pedig a hajnali időpont ellenére is valószínűtlenül magas, 41 százalékos nézettséget regisztrált.
"Naggyá váltak a fiúk ezen a vb-n, remélem, messzebbre jutnak, mint mi nyolc éve" - nyilatkozta Nakata Hidetosi, a 2002-es hazai rendezésű világbajnokságon a nyolcaddöntőben búcsúzó válogatott vezére.