Miksa
10 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Ki akarják nyomoztatni Bicskei mérgezését

2011.03.03. 10:40

A libériai válogatott szakvezetője, Bicskei Bertalan néhány nappal ezelőtt edzést vezetett a monroviai Antoinette Tubman Stadionban, miközben megevett egy kekszet. A trénernek később erős gyomorfájdalmai lettek, és a füle is begyulladt.

Fájdalmai nem múltak, ezért nem maradt Libériában, hazautazott egy alaposabb kivizsgálásra. Bicskei nem emlékszik, kitől kapta a kekszet, bár abban biztos, hogy ismerte az illetőt, akitől elfogadta.

A szurkolók nyomozást és a rendőrség bevonását kérik a Libériai Futballszövetségtől (LFA), Bicskei közvetlen munkatársait biztosan meghallgatják az ügyben. Olyan javaslat is elhangzott, hogy a nyomozás idejére függesszék fel a teljes technikai személyzetet. Az LFA elnöke, Musa Bility viszont már egyértelműen cáfolta, hogy szándékos mérgezésről lett volna szó.

A szövetség aggasztónak nevezte a helyzetet, mert Bicskei már jelezte, hogy a március 25-i, Zöld-foki Köztársaság elleni Afrika-kupa selejtezőn nem ül le a kispadra, előreláthatólag 90 napig lesz távol Libériától. Azt még nem tudni, ki fogja helyettesíteni, de a szövetség kijelentette, a Bicskei által előírt programot fogják követni.

Bicskei Bertalan 2010 júliusában szerződött négy évre Libériába, a válogatott vezetése mellett az utánpótlás-nevelésben és az edzőképzésben is részt vesz.

20%
3499 Ft
2800 Ft
15%
4990 Ft
4242 Ft