Miksa
10 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

A Liverpool kivégezte a ManUnitedet

2011.03.06. 16:49
Az első pillanatoktól jobban játszott és győzte le a Liverpool a Manchester Unitedet. A vendégek két év után először kaptak ki két egymás utáni bajnokin, Dirk Kuyt mesterhármast lőtt, ilyet sem láttak 21 éve a liverpooli szurkolók az MU elleni rangadón.

Elképesztő lelkesedéssel kezdte a Liverpool a rangadót, Luis Suárez már az első percben megmutatta, talán ér annyit, mint Fernando Torres. Az Ajaxtól szerződtetett Pool-csatár rögtön helyzetbe került, de a 24 éves uruguyai ekkor még nem szerzett gólt, sőt, a másik oldalon Dimitar Berbatov a kapufát találta el.

Suárez a 34. percben mindenkit kicselezett, aki szembe jött, négy manchesteri védő feküdt a 16-oson belül, a labda Edwin van der Saron is túljutott, bement volna, de Dirk Kuyt a gólvonalról bevágta az üres kapuba.

Öt percet kellett várni az újabb gólig, ezt is a holland szerezte, ezúttal viszont az MU középpályása, Nani szolgálta ki: egy borzasztóan visszafejelt labdát Kuyt négy lépésről fejelt honfitársa kapujába.

Kevesebb játék, brutális belépők jöttek, három kiállítást is ki lehetett volna osztani, de Jamie Caragher, Maxi Rodriguez és a manchesteri Rafael is megúszta sárgával, a többiek a reklamálásért kaptak lapot, összesen négyen is a 45. perc után.

A félidő után a Manchester United próbált javítani az eredményen. Az 54. percben Ryan Giggs kapásból éppen csak fölé lőtt, négy perccel később Raúl Meireles a gólvonalról mentett, Giggs pedig fölé lőtt egy 17 méteres szabadrúgást.

A 65. percben eldőlt a meccs, a gólt megint a Suarez-Kuyt kettős hozta össze. A szabadrúgást uruguayi lőtte, van der Sarról kijött a labda, Kuyt pedig néhány lépésről nem hibázott. A holland 1990, és Peter Beardsley óta az első liverpooli, aki mesterhármast rúgott az MU-nak.

Az utolsó negyedórában a vendégek lanyhuló lelkesedéssel próbáltak javítani az eredményen, a másik oldalon bemutatkozott Andy Carroll és Luis Suarez is majdnem betalált. Hernández még szépített a végén, de három vereség és 2009. október 25-e után először győzte le a Liverpool a Manchester Unitedet.

A Pool a hatodik helyre jött fel, az MU még vezet, de vesztett pontok tekintetében ugyanúgy áll, ahogy a második Arsenal. Dirk Kuyt első mesterhármasát lőtte a Premier League-ben, legutóbb 2005-ben sikerült neki, akkor még a Feyenoord-játékosként a Willem II ellen.

Eredmény

Premier League, 29. forduló:
Liverpool-Manchester United 3-1 (2-0)
g: Kuyt (34., 39. 65.), illetve Hernandez (90.)

Wolverhampton Wanderers-Tottenham Hotspur 3-3 (2-2). G.: Doyle (20., 40., utóbbi 11-esből), Fletcher (87.), illetve Defoe (30., 35.), Pavljucsenko (48.)