Tovább ül az AC Milanon az átok: az olaszok sorrendben hatodik meccsen nem tudtak nyerni angol futballklub ellen. Nem túl látványos meccsen – mindössze négy kapura lövés volt – a 0-0 a Tottenham továbbjutását hozta.
Harry Redknapp volt boldogabb a meccs után: „Nagyszerű este volt. Játékosaink egy nagy klub hagyományaihoz méltóan szerepeltek. Keményen megdolgoztunk a sikerért, bár egygólos előnyünk volt, tudtuk, hogy ez akár kevés is lehet. Nagyon élveztem a kilencven percet, boldog vagyok, hogy bejutottunk a legjobb nyolcba. Most már bárki jöhet. Na jó, a Barcelona most még inkább ne” - mondta a Tottenham menedzsere.
Michael Dawson, a Spurs védője elismerte, a Milan támadójátékával védekezésre kényszerítette őket, de a csúnya siker is siker. „Ma másik oldalunkat mutattuk meg, de ebben is kiválóan teljesítettünk.”
Massimiliano Allegro, a Milan edzője is elégedett volt: „Csak a gól hiányzott és Filippo Inzaghi. Mentünk előre, de az első meccsen elkövetett hibát nem tudtuk helyrehozni. Úgy érzem, ennél többet nem lehetett tenni. Jól játszottunk, de a legfontosabbat, a gólt nem sikerült összehozni. Sajnálom a játékosaimat, de azt gondolom, ha így küzdünk a későbbiekben is, sok örömet szerzünk még a szurkolóinknak.”
A Tottenham, a négy nagyot – Manchester United, Arsenal, Chelsea, Liverpool – leszámítva, az első angol klub a Leeds 2001-es sikere óta, amely eljutott a Bajnook Ligája negyeddöntőjébe.
A Valencia hiába vezetett a Schalke otthonában, a németek fordítottak és 4-2-es összesítéssel jutottak a nyolcba. Felix Magath, a gelsenkircheniek edzője szerint az első meccs eredménye jelentette az igazi terhet: „Érezhető volt az elején, mindenki győzelmet vár tőlünk, nem voltunk elég agresszívek, ezért is vezethetett a Valencia. A BL ezen szakaszában már minden meccs stresszes és talán ott volt a fejekben, hogy akár egy 0-0-val is tovább lehet lépni. Szerencsénk is volt, de erre mindig szükség van, hogy a csapat előrébb lépjen. Ez ma végül sikerült."
Unai Emery, a Valencia mestere végtelenül csalódott volt: „Kiábrándító. Szinte semmi nem jött össze, vezettünk és még utána is olyan helyzeteink voltak, amellyel több meccset is meglehetett volna nyerni. Még 2-1 után is hittem benne, hogy előbb-utóbb betalálunk, de Neuernak óriási mázlija volt, hozzá kell tenni, nagyszerű kapusról van szó. Óriási lehetőséget szalasztottunk el. Az öltőzőben semmit nem tudtam mondani a játékosaimnak, de nem tehetem őket felelőssé a meccs miatt.”