Dzsudzsáknak dühből sem ment, 0-0 lett

Az Európa Liga nyolcaddöntőjébe a holland PSV Eindhoven sokkal magabiztosabban jutott be, mint riválisa, a skót Glasgow Rangers, amelyik az utolsó pillanatban szerzett góllal ment tovább a Sporting Lisszabon ellen idegenben.

A skótok borzasztóan keményen és masszívan védekeztek a BL-ben is, mindössze hat gólt kaptak hat meccsen, pedig a Manchester és a Valencia is a csoportban volt.

A vendégcsapaton az első perctől látszott, hogy nemcsak az öt védő helyezkedik vonalban kapuja előtt, hanem még valaki rendre besegít, így a támadásokról eleve lemondott.

A PSV ezt a zárt alakzatot többször ötlet és sebesség nélkül körbeadogatta, így komoly helyzetig nem is juthatott. Dzsudzsák próbálkozott volna átlövésekkel, de a jobb kísérlete is öt méterrel ment mellé.

Egy Dzsudzsák-beívelés után Lens megcsúsztatta a labdát a 37. percben, Marcelo és Berg együtt és egymást zavarva robbantak rá a labdára, és három méterről egyiken sem tudtak a hálóba fejelni.

A fordulás után átmenetileg megélénkült a meccs, mert a skótok aktívabbak lettek, Isakssonnak védenie is kellett egy nagyot.

Dzsudzsák a hatvanadik perc után a jobb oldalra vonult át, adott is innen egy nagy passzt, de Marcelo négy méterről nem találta el fejjel a kaput, pedig már csak a kapussal állt szemben.

Bergnek is volt egy helyzete, mert Toivonen jó ütemben ugratta ki, de beérték a kapu előtt. Ezek a mélységi beindulások nagyon hiányoztak, mintha nem készültek volna fel erre a rendkívül védekező szellemű riválisra, amelyik látványosan megfojtotta a hollandok játékát.

A PSV-nek nem ment ezen az este, és Dzsudzsáknak sem volt jó napja. Próbálkozott, gürcölt, de például az utolsó percig egyszer sem futott el a szélen.

Amikor pedig két védőt is becsapott, nem kapott szabadrúgást, ez kicsit fel is bosszantotta, és volt néhány megoldása dühből, igaz sárgát nem kapott, ezért a jövő csütörtöki visszavágón játszhat.

Az Ibroxban vélhetően könnyebb dolga lesz a PSV-nek, mert hazai pályán a skótok sem lehetnek ennyire visszafogottak, akkor már támadniuk kell.

Huszti Szabolcs a 69. percben állt be a vesztes Zenitbe, amelyik végül sima vereséget szenvedett, és úgy látszik, hogy a holland Twente a Rubin Kazany után egy másik orosz sztárcsapatot is elintéz.

Az angoloknak rossz napjuk volt, a Liverpool és a Manchester City is úgy kapott ki, hogy gólt sem lőttek világklasszis csatárai.

Eredmények:

Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

CSZKA Moszkva (orosz)-FC Porto (portugál) 0-1 (0-0)
gól: Guarín (70.)
PSV Eindhoven (holland)-Glasgow Rangers (skót) 0-0
Bayer Leverkusen (német)-Villarreal (spanyol) 2-3 (1-1)

g: Kadlec (33.), Castro (72.), illetve Rossi (42.), Nilmar (70., 94.)
Braga (portugál)-FC Liverpool (angol) 1-0 (1-0)
g: Alan (18., 11-esből)
Benfica (portugál) - Paris Saint-Germain (francia) 2-1 (1-1)
gól: Maxi Pereira (42.), Jara (81.), illetve Luyindula (14.)
Dinamo Kijev (ukrán)-Manchester City (angol) 2-0 (1-0)
g: Sevcsenko (25.), Guszev (77.)
Twente (holland)-Zenit (orosz) 3-0 (1-0)
g: De Jong (25., 92.), Landzaat (56.)
Ajax Amsterdam (holland)-Szpartak Moszkva (orosz) 0-1 (0-0)
g: Alex (57.)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59