Dzsudzsák nem celeb, a csapat készen áll
További Futball cikkek
- Jackie Chanhez hasonlította az ellenfelét, rasszizmus vádjával tíz meccsre eltiltották
- Sergio Agüero hárommillió eurót követel a Barcelonától
- Gulácsi vagy Dibusz? Számok, tények, Tarantino
- A Juventus középpályása mégsem utazik Budapestre
- Újabb csapás a németeknél: Gulácsiék védője is kidőlt a válogatottból
Bő egy héttel a vb-ezüstérmes Hollandia elleni hazai Eb-selejtező előtt már egészen biztos, hogy telt ház (25 ezer néző) lesz a Puskás Stadionban, már csak pár száz jegy van, az is csak azért, mert a hollandok kevesebben jönnek, mint előzetesen ígérték. A felső karéjt nem lehet megnyitni, az utolsó engedélyt a Debrecen kapta meg a Sampdoria ellen decemberben, azóta romlott a létesítmény állaga.
Magyarország pillanatnyilag a második csoportjában a nagy favorit Hollandia mögött, és természetesen nem tőlük kellene pontot szerezni, amivel sokáig versenyben maradhat a csapat, hanem a svédek, finnek valamint a moldávok ellen, jövő ősszel. Ennek megfelelően a helyezésünk nem most dől el, de az önbecsülésünknek jót tehet egy esetleges bravúr.
„Nem adhatjuk fel eleve a pontszerzést, mert folyamatosan akarjuk kialakítani magunkról a szerethetőség képét. Hogy ez mit jelent? Csúszni-mászni fognak a játékosok, képességeik maximumát fogják kihozni magukból, mert egymás felé is elkötelezettek, nemcsak a szurkolók, valamint nemzetük felé. Veszíteni persze még így is lehet, de ígérhetem, mindent kiadnak magukból a fiúk. Az én unokám már válogatott mezt akart Karácsonyra, nem a Barcelonáét, Messiét. Azt szeretnénk elérni, hogy több gyerek is hasonló úton járjon, ne csak azok, akik elfogultak, mert a nagyapjuk vezeti a felnőtt válogatottat. Összességében azt szeretnénk, ha hosszú távon több hazai fogyasztója lenne a futballnak” - mondta Egervári Sándor kapitány, akinek vezetésével a 36. helyen áll a válogatott. Ilyen jó pozícióban a FIFA-világranglistán 1992 óta nem szerepelt.
A szakember szerint a szerethetőség felé vezethet az is, ha gyorsan és pontosan játszik a csapat, de azt nem fejtette ki, most hányast adna erre a területre vagy hová szeretne eljutni, mi lehet a csapat kifutása az év végére.
„Azt érzékelem, hogy Dzsudzsák Balázs teljesítménye is javul, mert olyanok veszik körül, akikkel esetleg gyorsabban tud összejátszani. Ebből adódóan ő többet tud kihozni belőlük, és a társai is belőle. Dzsudzsáknak nyilván jobb passzolnia Szalaival, mint Torghellével, de Elek Ákost is említhetném, ezért is van a csapatban.”
„Akik augusztus óta bekerültek a keretbe, nyerő típusú játékosok, elég csak a finnek elleni meccset említeni, ahol nem elégedtek meg a döntetlennel, nem arra játszottak, hanem az utolsó tíz percben bátran nekimentek a hazaiak védelmének, ennek eredménye lett a győztes gól is.”
„A védelem szerintem az új emberek beépítésével gyorsabb lett. Az összeszokottság segíthet a gyorsaságban, ami a pontosság mellett alapja a futballnak, de az eredményesség mindennél fontosabb. Nincs sok időnk, hiszen csak pár napot találkozom a játékosokkal, a fizikai gyorsaságot már ezen időszak alatt értelemszerűen nem lehet javítani, de a labda sebességét mindenképp. Cruyff harminc alapszabályából egyébként ez az egyik: milyen gyorsan lehet egyik területről a másikra eljuttatni a labdát. Láthatóan csiszolódhatnak egymáshoz a futballistáink, a közösség is érzékelhetően formálódott.”
Egervári szerint nem fog megrettenni csapata a hollandoktól, tisztelik őket, tudják, hol a helyük, és azt amúgy sem mondhatja senkinek, hogy fussa le Robbent valamelyik szélen, mert lehetetlen. A megállítása viszont nem.
"A fekvő Robben már nem annyira gyors. Nem fogjuk felrúgni őt, nem leszünk sportszerűtlenek, de racionális védekezéssel őt is ki lehet kapcsolni" - feltételezi Eegervári.
Csányi Sándor MLSZ-elnök nyári beiktatásakor úgy vélekedett, hogy a pályára nem celebek kellenek, hanem profik.
„Dzsudzsák Balázsra nem tudok úgy tekinteni, mint egy celebre, nagyon lelkiismeretesen elvégzi a feladatait, az csak egy plusz, hogy egy szép nő van az oldalán, de ez sem őt, sem engem nem befolyásol. Balázs előttem nem celeb, hanem futballarc” - mondta a kapitány.
A volt debreceni játékos nem is szeretne a magánéletéről beszélni hazatérésekor, csak szakmai kérdésekről nyilatkozik, Zimány Lindáról nem.
Egervári az 1984-es hollandveréskor már a kispadon ült, Mezey György segítője volt. Abból a meccsből kivesznek néhány részt, hogy lássák a fiúk, ha Rijkaard, Gullit a pályán volt, akkor is meg lehetett őket verni. "Emellett megkerestük a hollandok legutóbbi meccsein, hol tudunk kezdeni valamit. Nem könnyű feladat rést találni a pajzson."
Magyarország jövő pénteken játszik Hollandiával a Puskásban, négy nappal később Amszterdamban jön a visszavágószerű idegenbeli Eb-selejtező Robbenékkel.