A Bundesliga előző fordulójában a Bayern München szinte kivégezte a Hamburgot, amikor hat-nullra verte. A Hamburg nem csuklott össze, most ők szereztek ugyanennyit a Köln ellen. A Köln annyival szebben kapott ki, hogy a hat gólra kettővel válaszolt.
A Hamburg már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, négy gólt szereztek zsinórban, míg a Köln egyet sem. A hazai csapat csatárának, a bosnyák Petricsnek a mesterhármas is összejött 43 perc alatt, rajta kívül még Ben-Hatira lőtt gólt.
A második félidő kiegyenlített játékot hozott a gólok számában, Jajalo szépített, majd a 62. percben Podolski is betalált. A Hamburgból Kacar, és büntetőből Zé Roberto volt eredményes.
A Hamburg a Bundesligában a 7., míg a Köln a 11. helyen áll.
A címvédő Bayern München Franck Ribéry 88. percben lőtt góljával nyert Freiburgban. Arjen Robbent a 30. percben sérülés miatt le kellett cserélni. Azt nem tudni, mennyire súlyos a holland szélső sérülése, így azt sem, vállalhatja-e a játékot jövő pénteken a Puskás Ferenc Stadionban a magyar válogatott elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
Bundesliga, 27. forduló:
Hamburger SV-1. FC Köln 6-2 (4-0)
gól: Petric (12., 38., 43.), Ben-Hatira (32.), Kacar (52.), Zé Roberto (58., 11-esből), illetve Jajalo (50.), Podolski (62.)
Eintracht Frankfurt-St. Pauli 2-1 (1-1)
gól: Gekasz (34., 77., előbbit 11-esből), illetve Takyi (42.)
Freiburg-Bayern München 1-2 (1-1)
gól: Cisse (17.), illetve Gomez (9.), Ribéry (88.)
Hannover 96-Hoffenheim 2-0 (1-0)
gól: Konan (38.), Abdellaoue (53.)
1. FC Nürnberg-Werder Bremen 1-3 (1-1)
gól: Gundogan (30.), illetve Wagner (27., 89., mindkettőt 11-esből), Pizarro (50.)
piros lap: Chandler (72., 1. FC Nürnberg)
Borussia Dortmund-FSV Mainz 1-1 (1-0)
gól: Hummels (8.), illetve Sliskovic (89.)
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
Rovataink a Facebookon