Dzsudzsák: A hollandok arrogánsak

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya bízik abban, hogy a csapat kellemes meglepetést okoz majd a szurkolóknak az Európa-bajnoki selejtezőn.

A taktikai hadrend 99 százalékig elkészült, Egervári a játékosokkal közösen többször elemezte a világbajnoki ezüstérmes futballját, mindenki tudja, mi lesz a feladata a pályán.

„Jó véleménnyel vagyok a játékosokról, bár előfordulhat, hogy a 70. perc környékén esetleg elfáradhat egy-egy olyan futballista, aki az elmúlt időszakban kevesebb lehetőséghez jutott a klubcsapatában. Mentálisan mindenki tökéletesen felkészült, nagyon magabiztos ellenféllel állunk szemben, amely a világ egyik legjobb csapata” - mondta a kapitány.

A válogatott alapjátékán nem sokat változtattak, de kisebb eltérés lehetséges, ugyanis az elemzéseknél sikerült találniuk egy-egy rést a holland védelemben.

Dzsudzsák Balázs szerint a vendégek kissé arrogánsan, az ellenfelet lekezelve várják a mérkőzést, nem veszik komolyan a budapesti meccset, inkább a keddi, amszterdami visszavágóra koncentrálnak.

„Három éve játszom Hollandiában, jellemző rájuk, hogy sok esetben úgy érzik, ők találták ki a labdarúgást. Egyáltalán nem félnek tőlünk, ez kedvezhet nekünk, mindent meg kell tennünk, hogy meglepjük őket.”

Dzsudzsák csütörtökön már nem érzett fájdalmat, bordaközi izmának húzódása teljesen rendbe jött. Nem készül arra, hogy rá nagyobb figyelmet fordítanak a hollandok, esetleg két védő is őrzi majd.

„Nem hiszem, hogy így lesz, bár az lenne a legjobb, ha rám többen figyelnének, akkor ugyanis több területhez jutnánk a pályán. A magyar válogatott nem egy futballistáról szól, hanem, ahogyan azt ősszel is megmutattuk, csapatként vagyunk igazán erősek.”

A Magyarország-Hollandia Eb-selejtező pénteken 20:30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

A várható kezdőcsapatok

Magyarország: Király Gábor - Lázár Pál, Juhász Roland, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt - Vadócz Krisztián, Elek Ákos - Koman Vladimir, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs - Rudolf Gergely

Hollandia:

Michel Vorm – Gregory van der Wiel, Joris Mathijsen, John Heitinga, Erik Pieters – Rafael van der Vaart, Nigel de Jong – Dirk Kuyt, Wesley Sneijder, Ibrahim Afellay – Robin van Persie

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59