Nem kaptuk meg az egyenlő elbírálást

A magyar válogatott egyszer már talpra állt, miután hazai pályán négy gólt kapott selejtezőn: a Norvégia elleni bukás után négy nappal Boszniát verte 3-1-re 2004-ben. Három gólt most is lőtt a csapat, de mivel a vb-ezüstérmes hollandok ötig jutottak, a pontszerzés sem jött össze.

Az utolsó tíz percre már nem maradt erő a magyar csapatban. A keresztpasszokkal már korábban sem tudott mit kezdeni a védelem, a hajrában ezzel vertek meg minket.

„Tényleg ez az a vereség, amely pluszt jelenthet, ez a hozzáállás, a fegyelmezettség, a zártság. Öt gólt kapva is zártan játszottunk hátul. Képesek voltunk idegenben hármat lőni, mert hittünk magunkban. Az első meccsen nem tudtunk jól játszani, de most igazoltuk, hogy a képességeinkben benne van az ilyen nagyszerű játék is. A támadás befejezésekre rengeteg energiát fordítottunk az edzéseken, meg is lett az eredménye” – mondta a meccs után Egervári Sándor kapitány.

„A szerkezet jobban sikerült, mint a pénteki meccsen. Voltak fordulópontjai a meccsnek, sajnálom, hogy Dzsudzsák szabályos gólját nem adta meg a játékvezető. Úgy érzem, nem kaptuk meg az egyenlő elbírálás elvét. A hibás ítéleten mégsem rágtuk magunkat, a szünetben elhittük, hogy lehet szoros meccset játszani, és ennek, az utolsó tíz percet leszámítva, megfeleltünk.”

Moen játékvezető nyilvánvalóan rossz döntést hozott, amikor visszafújta azt a gyorsan elvégzett szabadrúgást, amiből Dzsudzsák gólt szerzett. A magyarok jelezték is neki a második félidőben, amikor továbbengedett egy hasonlóan sebesen elvégzett holland szabadrúgást, hogy ezt kellett volna tennie az első félidőben is.

Gera Zoltán így értékelt a Sport1-nek: „a második gólom szebb volt, de nem ért pontot, ezért csalódott vagyok és nagyon szomorú. Három góllal nem mentünk semmire, pont nélkül maradtunk, de a pozitívumokat meg kell ragadni. Látható, hogy vannak hibák a játékunkban, de komoly tanulságai vannak a meccsnek. Otthon nyíltabban játszottunk, itt most visszaálltunk, mégis megvoltak a lehetőségeink, mert elöl olyan jó játékosaink vannak, mint Rudolf és Dzsudzsák. Ezen az úton kell továbbmenni, de a hibákat persze kijavítva.”

Hogy mi történt a hazai meccs után? „Megbeszéltük a 0-4 után a hibáinkat, mindenki őszintén magába szállt. Csapatként veszítettünk, csapatként is nyújtottunk most jobb teljesítményt. Erőt adhat ez az eredmény. San Marinót verni kell júniusban, mert azért is három pontot kapunk. Aztán ősszel fontos meccseink jönnek, akkor mutathatjuk meg még egyszer, mit tudunk” – fejezte be a duplázó Gera.

Csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után Vanczák Vilmos: "Úgy érzem, az egy pontra mindenképpen rászolgáltunk, szóval most egy kicsit csalódott vagyok, mert mi ezért jöttünk. Szerettük volna kiengesztelni a magyar nézőket, ez nem sikerült, szomorú vagyok. Úgy gondolom, hogy az első mérkőzés után kissé lekezeltek minket, az első félidőben nem is nagyon akartak támadni, nem tudtuk megbosszulni ezt."

Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált a csapatkapitánynak. "Ez egy komoly férfiakból álló komoly csapat. A hollandok ellen otthon pechünk volt, viszont most megmutattuk, hogy vagyunk valakik" - idézte az MTI.

Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya: "Nem sokszor látunk ilyen mérkőzéseket, mindenki gálameccset várt tőlünk, de ez nem mindig jön össze. A második félidőben egy szerencsés góllal egyenlítettek a magyarok, majd vezettek, de szerencsére fel tudtunk állni, és megnyertük a mérkőzést."

A svédek legyőzték a moldovaiakat, Egervári Sándor csapata visszacsúszott a csoport harmadik helyére. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59