MNV feljelentés a Fradi-pálya miatt

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen a "Fradi-pálya" adásvételének ügyében.

Az MNV csütörtöki közleményében kiemelte: a vizsgálati jelentés megállapította, hogy a vevő adásvételi szerződésben foglalt stadion-felújítási kötelezettsége többek között azért nem teljesült, mert a szerződés nem tartalmaz az MNV Zrt. javára semmilyen biztosítékot, amellyel érdekeltté tehette volna a vevőt a stadion-felújítás teljesítésében. Az adásvételi szerződés ilyen tartalommal való megkötése miatt az MNV Zrt. álláspontja szerint súlyos felelősség terheli a vagyonkezelő korábbi vezetését, közöttük különösen azokat, akik a szerződést aláírták, valamint az értékesítési eljárást felügyelték.
A szerződés szerint Kevin McCabe korábbi klubtulajdonos cége a stadion-felújítási kötelezettség biztosítására a bekerülési értéknek megfelelő összegre hitelígérvény bemutatását vállalta. Az eladó ezt megfelelőnek tartotta és visszavonhatatlanul elfogadta.

McCabe "hatalomátvételekor", 2008 októberében azt mondta: 2011-2012-re új stadionba költözhet az együttes, a terv azonban a gazdasági helyzet miatt hamar változott. Gerstl Alexander korábbi vezérigazgató 2010 augusztusában úgy nyilatkozott, hogy az új stadion megépítése az engedélyeztetési eljárás hosszúságától függ. McCabe idén januári közleményében még úgy fogalmazott: a jelen gazdasági helyzet miatt nem tudott megfelelő hitelekhez jutni, ezért nem kezdődhetett el a csapat új stadionjának építése, ugyanakkor azt továbbra is vállalja, hogy 2014-ig felújítják a jelenlegi létesítményt.

Az MNV Zrt. illetékesei február 21-én jelentették be, hogy vizsgálják a részvénytársaság korábbi vezetése által a Fradi-pálya eladásáról kötött szerződést, illetve a kontraktus létrejöttének körülményeit.

Múlt pénteken Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szintén hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt jogtanácsosa ellen, mivel "jogszabályon alapuló kötelezettségeik megszegésével, biztosítékok nélküli szerződéskötéssel" 1,2 milliárd forint plusz áfa kárt okozhattak a magyar államnak.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke szerdán jelentette be, hogy a Ferencvárosi Torna Club egy euróért visszavásárolta a futballcsapatot működtető vállalkozást McCabe-től. Az Albert Stadiont illetően az egyesületnek június 30-ig kell válaszolnia, hogy a klub vagy az általa megjelölt vevő 2,5 millió euróért (700 millió forint) megvásárolja-e.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59