Lenke
17 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Csak a hülye mond nemet a West Hamnek

2011.04.20. 02:39
A West Ham United kapusa, Kurucz Péter 23 éves lesz május 30-án, szeretné, ha csapata - mely a hétvégén 2-1-re kikapott az Aston Villától, és visszaesett a 19. helyre - még akkor is élvonalbeli lenne.

Kurucz szezonja pechesen indult, egy héttel a rajt előtt egy edzőmeccs 86. percében elszakadt a keresztszalagja.

„Vannak, akik ilyen sérüléssel lábra állnak, én azonnal éreztem, nagy a baj. Bedagadt a térdem, amikor lejjebb ment a duzzanat, csak akkor tudtak megműteni, augusztus huszonnegyedikén. A rehabilitáció hosszú volt, lelkileg is. Egy-két hónapja már kapusmozgásokat végzek, március végén pedig már vetődhettem is. Ha nem jön közbe semmi, a felkészülést teljes erőbedobással kezdem. Nem lehet más a célom, minthogy a második pozíciót visszaszerezzem, és az angol válogatott Robert Green mögé kerüljek. Ha pedig történik valami, akkor akár elé, bár nem áltatom magam, jelentős helyzeti előnyben van: 31 éves, tehát még nem is öreg, de talán egy osztállyal lejjebb lesz nekem is hely, és onnan élvonalbeli kapus lehetek.”

Kurucz sorsát a véletlenek szerencsés összjátéka alakította eddig, az Újpesttel a West Ham elleni meccsen jó benyomást tett az angolokra, a korábbi csehszlovák kapus, Ludek Miklosko kinézte magának. 2009 telén szerződtették, még három éve van hátra.

kurucz

Kurucz a harmadik olyan kapus, aki Angliába került, de még nem tudott betörni az első csapathoz. Neki - Bogdánnal, Gulácsival ellentétben, akik már nagyon fiatalon kikerültek - volt hazai élvonalbeli meccse is. (Fülöp a másodosztályból került hat éve a Tottenhamhez.)

„Itt sokkal jobban lehet fejlődni. Greentől olyan dolgokat tanulok, amikre otthon esély sem lett volna. Jó szándékkal, inspirálóan, nem bántóan mondja, hogy a beadásnál merre tegyek egy lépést, úgy könnyebben odaérek. Vagy miután lehúztam a labdát, merre indítsak, hol lesz biztosan ember. A finomságok mellett vannak trükkök is, melyekkel szintén előnyt lehet szerezni. Apró dolgok ezek, de itt alapkövetelménynek számítanak. Egyszerűen többet várnak el a kapusoktól, mint otthon.”

Az elején még igen, utána már nem számolta, hányszor volt kispados. „Green sérülése után a Manchester United ellen mutatkozhattam be, hihetetlen, hátborzongató érzés volt, még ha csak negyedóra is jutott”.

Itthon gyakori kérdés, érdemesebb-e akár még egy angliai kispadot is feláldozni a magyar bajnokságért, mert valamelyest az NB I.-ben is lehet fejlődni. „Őszintén: ki az a hülye, aki nemet tudna mondani egy West Ham ajánlatának? De bármelyik más első ligás klubot említhetném. Mindenki ide akar kerülni, ezt látja a tévében, ez a legjobb bajnokság. A dolog másik része: élete végéig sajnálná, ha esetleg visszautasítja, és akkor az ambícióról még nem is beszéltem. Ez egy részegítő, hízelgő és megtisztelő ajánlat. És nem is látszik megugorhatatlan akadálynak, legalábbis a saját sorsomon ezt tapasztalom. Biztos, hogy most is így döntenék, mert innen még mindig van visszaút hazafelé, de van út más európai bajnokságba is."

"Annyi biztos, hogy egy évet sem vesztegettem el, semmi visszafordíthatatlan nem történt velem. A mostani év ugyan kiesett, de ez bárhol előfordulhat. A fejlődésemet egyébként végig szoktam kísérni, nincs is nehéz dolgom, mert a klubnál megvágják nekem a felvételt a mozgásomról, legyen szó akár egy edzésről is. Nem kicsi a különbség, ha összehasonlítom magam, milyen voltam Tatabányán. Ha nem is feleződött meg a reakcióidőm, azért jelentősen felgyorsultam, amiben Anglia fontos szerepet játszik. A gyorsabb gondolkodás pedig a hosszú távú fejlődés alapja.”

Kurucz maximálisan egyetért abban Petry Zsolttal, hogy a kapus fellépése igen fontos. A jelenleg Hoffenheimben kapusedző Petry úgy érezte, amikor a Southamptonnál volt próbajátékon, azért a finn Niemit igazolták le, mert mikor beállt a kapuba, sokkal jobb volt a kisugárzása, riválisában megvolt a mindent elsöprő biztonságérzet.

„Nemcsak a saját bőrömön éreztem, de ezt meg is kellett itt tanulni. Egy magabiztos kapus a védőre is jól hat, ha pedig feleződik a feszültségük, a csapat is nyer vele."