Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Mária
-5 °C
4 °C

Kassai Viktor vezeti a Barca-MU BL-döntőt

2011.05.26. 10:34 Módosítva: 2011.05.26. 10:46

Az UEFA hivatalosan értesítette az MLSZ-t: május 28-án, a londoni Wembley-stadionban rendezett Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője Kassai Viktor lesz.

A Barcelona-Manchester United-mérkőzésen a magyar éljátékvezető munkáját Erős Gábor és Ring György asszisztens, Fábián Mihály és Bognár Tamás, a két kapunál elhelyezkedő bíró, illetve Vad II István, mint tartalékbíró segíti. Az UEFA a mérkőzésre még egy asszisztenst jelölt, Kispál Róbertet, így hét magyar futballbíró indult Londonba.

Az elmúlt évi sikeres világbajnoki szereplés, valamint a nyártól zajló európai kupasorozatban és Eb-selejtezőkön elért szakmai értékelés alapján Kassai Viktor az egyik esélyese volt a finálénak.

A 36 éves Kassai a legfiatalabb játékvezető, aki BL-döntőt fújhat. Eddig az UEFA játékvezetői bizottságának jelenlegi vezetője, Pierluigi Collina tartotta a csúcsot, 39 évével.

Másodszor vezet BL-finálét magyar bíró, Puhl Sándor volt az első 1997-ben, a Juventus-Dortmund-meccsen. (Korábban Palotai Károly két BEK-döntőn is bíráskodott.)

Vágner László, az MLSZ játékvezető bizottságának elnöke elmondta, a döntésről már korábban tudtak, de az UEFA szigorú szabályai miatt csak most hozhatták nyilvánosságra. Kassai a meccs előtt senkinek nem nyilatkozhat.

Barcelona: Kassai erős játékvezető

A Reuters megemlítette, hogy a játékvezető 2001-es nemzetközi debütálása óta több mint 60 UEFA-meccsen működött közre, a brit hírügynökség arra is kitért, hogy Kassai a tavalyi világbajnokságon négy mérkőzésen fújt. A londoni Daily Mail Wenger-ellenségként emlegeti fel Kassait, arra emlékeztetve, hogy az Arsenal francia mestere dühödten bírálta a tevékenységét csapata novemberi, a Bragával szemben 2-0-ra elvesztett meccse után, többek között egy tizenegyest kérve rajta számon. A lap megemlítette, hogy a szeptemberi Anglia-Bulgária Eb-selejtezőn (4-0) a Wembleyben Kassai egy hazai játékosnak sem mutatott fel sárga lapot.
A spanyol kiemelte, hogy Kassai vezette a nyári vb-elődöntőt Spanyolország és Németország között. A barcaforum.com szerint Kassai "Strong Referee", azaz erős játékvezető.

Kassai a tavalyi vb-n a Brazília-Észak Korea, a Uruguay-Mexikó, a Ghána-USA és a Spanyolország-Németország mérkőzést vezette, mindet kiválóan. Az afrikaiak meccse negyeddöntő, a spanyoloké elődöntő volt.

Az idei BL-ben a legrangosabb selejtezőt - Sampdoria-Werder - kapta, utána a Valencia-Manchester United (0-1), majd a Tottenham-Inter (3-1) végül a Braga-Arsenal (2-0) következett a csoportkörben. Az egyenes kieséses szakaszban az Inter-Bayern (0-1) volt az övé, utána pihentették. Az EL-ben a Szpartak Moszkva-Portót vezette a nyolc között.

Kassai első BL-mérkőzését épp a Manchester Unitednek fújta, 2007 őszén a Dynamo Kijev ellen, Ukrajnában. A MU 4-2-re nyert, ugyanúgy, ahogy a Wolfburg ellen két évvel később: Manchesterben 2-1 lett Kassaival. A United harmadik BL-mérkőzését is megnyerte a magyarral, múlt ősszel Valenciában 0-1. Barcelona-meccset még nem vezetett Kassai.

Kassai Viktor névjegye

Születési hely, idő: Tatabánya, 1975. szeptember 10.
Foglalkozása: kereskedelmi vezető  
Játékvezetői vizsga helye, ideje: Bicske, 1990. június  
Első mérkőzése partjelzőként: Szárliget-Óbarok, 1990. június  
Első mérkőzése játékvezetőként: Kecskéd-Vértessomló ifi, 1991. október
Első felnőtt mérkőzése: Ászár-Császár, 1993. április 11.
Országos kerettagság kezdete: 1997. július
Első NB I.-es mérkőzése: Zalaegerszeg-BVSC, 1999. március 20.
NB I.-es mérkőzéseinek száma: 153
FIFA kerettag 2003. január 1. óta
Első nemzetközi mérkőzése: Plovdiv - Kelet-Szlovákia, UEFA Regions Cup, 2000. október 24.
Nemzetközi tornák:
2005: U19-es Európa-bajnokság, Észak-Írország
2007: U20-as világbajnokság, Kanada
2008: Európa-bajnokság, Ausztria és Svájc (tartalékként)
2008: olimpia, Peking, a döntőt vezette
2009: U17-es világbajnokság, Nigéria  
2010: világbajnokság, Dél-Afrika. A csoportkörben a Brazília-Koreai NDK és az Uruguay-Mexikó találkozókat, a nyolcaddöntőben a Ghána-Egyesült Államok, az elődöntőben a Spanyolország-Németország mérkőzést vezette.