Dömötör
-1 °C
14 °C

A Milan leforrázta a Barcelona szurkolóit

2011.09.13. 23:35
Elkezdődött a Bajnokok Ligája 2011/2012-es szezonja és egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a csapatok nagy lendülettel estek volna egymásnak. A legtöbb gól Barcelonában esett, összesen négy, aminek a milánóiak örültek nagyon. A Chelsea, a Porto hozta a kötelező győzelmet, az Arsenal döntetlent játszott Dortmundban. Köteles László nagyokat védett.

Kedden nagyágyúk is pályára léptek a 2011/2012-es BL nyitónapján. Az E-csoportban a Chelsea unalmas mérkőzésre rendezkedett be, amire a Leverkusen rendkívül nyitottnak mutatkozott, így nem volt meglepő, hogy a csapatok gól nélküli döntetlennel fordultak.

A második félidő eleje sem hozott nagy fordulatot. Amit feljegyezthettünk két meg nem adott gólon kívül, hogy a leverkuseni Ballack a 66. percben a londoni közönség nagy tapsa közepette vonult le a pályáról. A Chelsea-szurkolók hálája a mai napig él, a német válogatott volt csapatkapitánya két év alatt számos sikerhez segítette a londoniakat.

Levonulásával mintha a Leverkusen elfelejtette volna, hogyan semlegesítette a Chelsea-t, mert rögtön a csere után, a 67. percben David Luiz a félpályától megiramodott, szélre passzolt, ahonnan Torreshez került a labda. A spanyol támadó, akiről mostanában nem góljai miatt hallani, visszatette a labdát, és az érkező David Luiz a tizenhatos bal oldaláról jobbal a hosszú alsóba lőtt. A másik gólpasszt is Torres adta, ezúttal Matát szolgálta ki, a spanyol csatár középről, 10 méterről passzolt a hálóba.

A csoport másik duettje gól nélküli döntetlent játszott egymással. A magyarokkal felálló Genk az alaposan megfáradt és távozó játékosai miatt legyengített Valenciát fogadta. Az összefoglalóban két helyzetet láthattunk a mérkőzésről, mind a kettőnél a belgák magyar kapusa, Köteles László volt a főszereplő nagy védéssel.

A Borussia Dortmund az Arsenalt fogadta, és előbb hátrányba került van Persie lövése után, de a végén összeszedte magát. Egy szabadrúgás után a kipattanó labdát nagyon jól találta el kapásból Perisic, és hatalmas góllal egyenlített. A másik meccsen az Olympiakos otthonában Lucho Gonzales góljával a Marseilles szerezte meg a győzelmet.

G-csoportban a Zenit nagy lehetőséget szalasztott el az Apoel otthonában. Huszti Szabolcsot nem vetették be, de Luciano Spalletti vezetőedző egyéb taktikai húzásai is érthetetlenek voltak, például csak a második félidő végére küldte be Lazovicot. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a vezetés után két perc alatt sikerült elveszíteniük a mérkőzést, és a végén még egy játékost is kiállítottak tőlük.

A G-négyes másik meccsén a Porto ott folytatta a remeklését, ahol tavaly abbahagyta. Még az is belefért, hogy Adriano mázlista góljával az ellenfél (az ukrán Sahtar) szerezze meg a vezetést, és hogy Hulk kapufára rúgjon egy 11-est, mert később már betalált, majd a második félidőben Kleber el is döntötte a meccset a portugáloknak.

A Barcelona meccséről nem sok újdonságot lehet elmondani, azon kívül, hogy most az egyszer a szerencse elpártolt tőlük. Noha Pato az első percben csodálatosan szöktette magát, lefutotta védőjét, és Valdez lábai között bebelsőzte a labdát, ezzel előnyhöz juttatva az AC Milan-t, ezután következett a barcelonai henger, amely 91 percen keresztül a kapujához szögezte a vendégeket.

Messinek ezúttal nem volt szerencséje a gólrúgásban sem, de adott egy gólpaszt, amit nehezen követhető eseménysor előzött meg. Messi ugyanis négy milános védő között, teljesen megkerülve őket futott le az alapvonalig védőjének kíséretében, majd bepasszolt labdáját Pedro juttatta a hálóba.

Villa adta meg a kegyelemdöfést a Milannak, amikor egy harminc méteres szabadrúgást csavart a kapu jobb oldalába. A kegyelemdöfésről azonban kiderült, hogy csak karcolás, ugyanis az utolsó utáni pillanatban egy érthetetlen szögletből Thiago Silva fejesgóljával a Milan kiegyenlítette az eredményt.

A H-csoport másik meccsén a Viktoria Plzen igazságos, 1-1-es döntetlent játszott a BATE Borisovval.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló

E csoport:
Chelsea (angol)-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (0-0)
gól: Luiz (67.), Mata (93.)

Genk (belga)-FC Valencia (spanyol) 0-0

F csoport:
Olimpiakosz Pireusz (görög)-Olympique Marseille (francia) 0-1 (0-0)
g: Lucho Gonzalez (51.)
kiállítva: Fanni (90., Marseille)

Borussia Dortmund (német)-Arsenal (angol) 1-1 (0-1)
g: Perisic (88.), illetve van Persie (42.)

G csoport:
FC Porto (portugál)-Sahtar Donyeck (ukrán) 2-1 (1-1)
g: Hulk (28.), Kleber (51.), illetve Adriano (12.)
kiállítva: Rakickij (40., Donyeck), Csigrinszkij (80.)

APOEL Nicosia (ciprusi)-Zenit (orosz) 2-1 (0-0)
g: Manduca (73.), Ailton (75.), illetve Zirjanov (63.)
kiállítva: Alves (76., Zenit)

H csoport:
FC Barcelona (spanyol)-AC Milan (olasz) 2-2 (1-1)
g: Pedro (36.), Villa (50.), illetve Pato (1.), Thiago Silva (92.)

Viktoria Plzen (cseh)-BATE Boriszov (fehérorosz) 1-1 (1-0)
g: Bakos (45.), illetve Renan (68.)