Jobbak vagyunk a világon, mint Európában
A magyar labdarúgó-válogatott huszonhetedik a világranglistán, a rangsor 1993-as bevezetése után ez a helyezés a rekord.
A válogatott már a hetvenes-nyolcvanas években magasan a hazai futball általános szintje felett teljesített, a sorozatos bundameccsek sem voltak rá hatással.
A huszonhetedik helyezés azért is kiemelkedő, mert az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) rangsorában a huszonkilencedik helyen állunk.
Az UEFA koefficiense a kupacsapatok eredményei alapján jön létre, egyszersmind tehát a bajnokság színvonaláról is képet ad.
A Debrecen BL-szereplése miatt a 2009-es valamint az EL szereplése miatt a 2010-es szezonban 2,75-ös volt, ami lényegesen jobb, mint az előző két év egy pontos együtthatója.
Idén a négy magyar csapat, annak ellenére, hogy augusztus elején már csak a Paks volt versenyben, és a skót Heartstól kapott is egy négyest újra két pont (2,25) fölé került.
A skótok egyébként egész biztosan nem érthetnék el a két pontot idén, de a Celtic a Sion kizárása után versenyben maradhatott, és még javíthat a besoroláson.
A skótok mindenesetre jelentősen vissza fognak esni, mert a 2007-08-as év kiesik, amikor a Rangers a kupadöntőig menetelt.