Bírót vertek Rábakecölön

2011.10.04. 09:40

A megye II.-es Rábakecöl-Fertőd mérkőzés játékvezetőjét lecsapta az egyik vendégjátékos. A mérkőzést félbeszakították, az eset a rendőrségen folytatódik.

A Kisalföld beszámolója szerint a 67. percben azonnal félbeszakadt a Rábakecöl-Fertőd labdarúgó-mérkőzés, miután egy tömegjelenet után a játékvezető az egyik vendégjátékosnak, Németh Ferencnek felmutatta a piros lapot.

Mielőtt azonban a kártya felvillant volna, a maga medrében folydogált a mérkőzés: Némethet a hazaiak játékosa lecselezte, a beadásból pedig gól született.

A fertődieknek azonban nem tetszett a gólöröm, sőt Németh nekitámadt az ellenfelének és fojtogatni kezdte. Emiatt Gosztola Ádám bíró szóban jelezte, hogy Némethet kiállítja. Ez önmagában még nem jelentett volna problémát, de Némethben ekkor különös düh támadt a játékvezetővel szemben, és döntő elhatározásra jutott: ha ezt megteszik vele, megveri a bírót. Ezt annyira komolyan is gondolta, hogy a következő szavakkal fordult a bíróhoz: Ha ezt meg mered csinálni, leütlek. A játékvezető azonban nem hátrált meg és kiállította a renitens és fenyegetőző fertődi hátvédet.

Ezután, mint fentebb jeleztük, a következő jelenetsor zajlott le a pályán. Piros lap villant, a megfegyelmezett és lezavart játékos - Kertész Antal, a Rábakecöl csapatának technikai vezetője és a Kisalföld szerint - "mint egy ökölvívó-mérkőzésen, szemből úgy arcul ütötte a játékvezetőt, hogy ő azonnal a földre esett és be kellett támogatni az öltözőbe".

A helyszínen lévő rendőrök - ahogy mondani szokás - intézkedés alá vonták a vétkest és jegyzőkönyvet vettek fel. A játékvezető is megtette a magáét, a kórházban látleletet vetetett, és feljelentést tett a magáról megfeledkezett futballista ellen.

A fertődiek elítélték játékosuk tettét, de úgy vélik, Némethet előtte rasszista beszólásokkal provokálták.



  • Tippek
  • Babaváró hitel