Nándor
3 °C
16 °C

Titokban virágzik Stadler stadionja

2011.11.17. 07:02
Akasztón imádják, amikor csúcson volt, a helyieknek még a májkrémet is olcsóbban adta. Amíg börtönben ült, teljesen szétlopták az egykoron húszezres stadiont. Stadlert szabadulása után azzal bízta meg az új, titokzatos tulajdonos, hogy támassza fel a stadiont. Csakhogy az egykori juhász adócsalás vádjával most újra bíróság elé állt: csütörtök délben jogerősen négy év tíz hónapra ítélték.

Jó tizenöt éve még egy Stadler-Diósgyőrön jártunk Akasztón, azóta sok minden megváltozott. A stadiont sem olyan könnyű már megtalálni, keresgéljük is vagy tizenöt percig, nincsenek már a létesítmény felé igyekvő szurkolók, meg szotyiárusok, akiket követhetnénk.

Stadler József a bejáratnál fogad minket, megdöbbentő, hogy mennyire le van fogyva. Az új tulajdonos - akiről csak annyit árul el, hogy külföldi, a helyi kocsmában azt is, hogy németek - szabad kezet adott neki, mentse meg a már-már teljesen szétrohadt stadiont.

A fénykorában húszezres létesítményben telt ház is volt, a Fradi itt ünnepelte a bajnoki címét, jött egész Bács-Kiskun megye, de Budapestről is több ezren érkeztek. Akasztón van egy kocsmatulajdonos, aki hatalmas fradista, ő akkor megvendégelte a hatvanfős keménymagot, elkísérte őket a stadionhoz is.

A juhászból lett üzletembert hiába faggatjuk arról, mi lesz, ha megint leültetik, nem akar róla beszélni. Amíg nincs ítélet, úgy tesz, mintha ez az egész nem is létezne. Szépítik a stadiont, épp akkor mennek el a festők, amikor megérkezünk. Nem akar abba sem belemenni, mik is pontosan a tervei, hotel az biztos lesz, és jöhet ide játszani az is, akinek nincsen rendes stadionja (ilyen volt anno az agárdi Gázszer, az ő meccseiken a legjobb esetben is maximum ötszázan lehettek). Amíg első büntetését töltötte Kecskeméten, a létesítményt teljesen szétlopták, ami mozgatható volt, elvitték, noha azt állítja, hogy hivatalosan ide csak a felszámoló cégnek volt bejárása. Most már azért jobb a helyzet, a berugdosott ajtókat megcsináltatták, a méteres bokrokat-fákat kivágták a pálya széléről.

A csillagszemű juhász

Azt mondja, szeretik őt a faluban, rengeteg embernek munkát adott, és a jövőben is ez a terve. Hogy reprezentatív felmérést végezzünk, bementünk egy helyi kocsmába, és meg is kérdeztük erről a már délben ott üldögélőket. Valóban, senkinek egy rossz szava nem volt rá, valamilyen formában szinte mindenki dolgozott neki. Ki pincérkedett nála, ki pedig biztonsági őrködött. "Soha semmi rossz nem volt a Jóskával, mindig korrekt volt velem, időben fizetett. Kérdezzétek csak meg, száz akasztóiból kilencvenöt ugyanezt fogja mondani, a maradék öt meg azért nem, mert irigy rá. Tőle azért nem egy és nem kettő olyan vállalkozó kért kölcsön, aki azóta milliomos lett."

Hét éve szabadult

Stadler Józsefet kétmilliárdos adócsalásért és jogosulatlan áfa-visszaigénylésért 1998 áprilisában első fokon kilenc évre ítélték. A Legfelsőbb Bíróság azonban új eljárást rendelt el, és 2001-ben büntetését – ugyancsak első fokon – öt év nyolc hónapra mérsékelték. Végül 2003. február 12-én jogerősen négy és féléves fogházbüntetésre ítélték. Stadler tizennégy hónapot töltött előzetesben, ezt beleszámították a büntetésbe, és jó magaviselete miatt 2005. január 23-án szabadult.

A teljesen elhagyatott, romos épületben kóvályogva, Stadler terveit hallgatva teljesen világossá válik, hogy lehet bármit mondani, de ha ő nem csinál itt valamit, akkor senki sem. Két éve egyébként még nem ez volt a helyzet, akkor éppen neki sem kellett a csodastadionból lett romhalmaz.

Stadlert idén márciusban négy év tíz hónap börtönbüntetésre és 67 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság első fokon. Az utóbbi években Solton kezdett új életet, bőrkabáttól kezdve a duguláselhárítóig mindent forgalmazott, saját márkanévvel. Az ügyészség szerint az áruházba a termékek egy része számla nélkül érkezett. A vállalkozás 151 millió forintról kiállított fiktív számlákat fogadott be, 25 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul, és nem fizetett be 8 millió forint áfát. Stadlerék fellebeztek, a másodfokú tárgyalást november 17-ére tűzte ki a Szegedi Ítélőtábla.

Egy többszörösen elítélt adócsaló szájából talán kicsit visszatetszően hangzik, hogy "jó lenne, ha hagynának dolgozni, elég hasznos tagja vagyok a társadalomnak" mondat. Annak fényében viszont, ahogyan a saját stadionjáról beszél, ahogy a háromezres település lakói beszélnek róla, nem tudunk rá haragudni, bármennyi időre is ültetik le.

Közben véget ért a tárgyalás. A szegedi ítélőtábla jogerősen négy év tíz hónap börtönbüntetéssel és 67 millió forintos vagyonelkobzással sújtotta Stadler Józsefet.

A cikkhez itt szólhat hozzá.



15%
3990 Ft
3392 Ft
15%
9999 Ft
8500 Ft