Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

Különgépet küldött a Dinamo Dzsudzsákért

2012.01.10. 10:55 Módosítva: 2012-01-10 11:07:49
A 19 milliós Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva legdrágább játékosa lehet, ha aláírják a szerződést. Csapattársa, Kevin Kuranyi is csak 12 millió euróba került. A két klub már megállapodott, de a hivatalos aláírásra még várni kell, az orvosi vizsgálatokon már túlesett.

"Intenzív és eredményes tárgyalásokon vagyunk túl, és elmondhatom, hogy lényegében megegyeztünk a Dinamo vezetőivel a szerződésemről - mondta az mlsz.hu-nak Dzsudzsák Balázs.

"Ma bemutattak a klub elnökének is, akivel együtt ebédeltünk, délután pedig fotózásra megyek. A fényképekre a vízumhoz van szükség, hiszen a Dinamo hamarosan Dubajba utazik edzőtáborozni. Az a vezető, akinek a klub részéről alá kell írnia a szerződést, jelenleg nem tartózkodik Moszkvában, szerda délután vagy csütörtök reggel érkezik meg, és akkor már papíron is a klub játékosa lehetek. Új csapatom tagjai Szocsiba utaztak, ahol mindenre kiterjedő orvosi vizsgálatokon vesznek részt. Nekem nem kell utánuk mennem, egyrészt mert hivatalosan még nem tartozom a kerethez, másrészt pedig pénteken egész napos orvosi felmérésen estem át Rómában, ugyanott, ahol az Anzsival kötött szerződés előtt is megvizsgáltak. A magyar szurkolóktól még kérek némi türelmet, addig nem szeretnék beszélni a szerződésemről, amíg nem írom azt alá, nem lenne etikus a Dinamóval szemben" - folytatta a válogatott szélsője.

Az élmezőny:

A bajnokság állása: 1. Zenit 65 pont, 2. CSZKA Moszkva 59, 3. Dinamo Moszkva 58, 4. Szpartak Moszkva 57, 5. Rubin Kazany 55, 6. Lokomotiv Moszkva 53, 7. Anzsi Mahacskala 52, 8. Kubany Krasznoda 50.

Az ortodox karácsony után egy nappal a Dinamo Moszkva máris akcióba lépett, és az Index úgy tudja, nem repülőjegyet, hanem különgépet küldtek a játékosért hétfőn.

Vörösbaranyi József menedzser jelenleg nincs Moszkvában, de a Stars and Friends iroda szlovák tulajdonosa ott van, és jelenleg ő képviseli a játékost.

„Nagyon örülünk a hírnek, nagy az elégedettségünk, mert egy tradicionális klubhoz kerülhet Balázs, és talán nem kell ezúttal is mindenkinek elmagyarázni, hogy ez egy előrelépés az életében. Büszkék vagyunk rá, mert a Dinamo kereste meg Balázst, nem mi őket. Amiatt is büszkék lehetünk, mert a legdrágább magyar játékos lett. Az Anzsi sem csinált rossz üzletet” – jelentette ki Vörösbaranyi.

A Dinamo 19 millió eurót fizetett a magyar szélsőért, tehát az Anzsi sem csinált rossz üzletet, hiszen fél év alatt négyet nyert. Ezt a négymilliót majd később kapja meg a dagesztáni klub. A hatmilliárd forintnak megfelelő összegért klubot váltó Dzsudzsák ezzel minden idők legdrágább magyar játékosa lett.

Egyetértett azzal, hogy a Dinamo előrébb jár, hogy nagy csapat legyen, hogy elérje a Bajnokok Ligáját.

11-szeres bajnok a belügy csapata, de az orosz ligában még nem nyert

A Dinamo Szovjetunió egyik legsikeresebb klubja volt, 11-szer nyerte meg a szovjet bajnokságot, hatszor a szovjet kupát. Utolsó bajnoki aranyát azonban 36 évvel ezelőtt szerezte, orosz bajnok még sosem volt, és Orosz Kupát is csak egyszer, 1995-ben nyerte el. Az utóbbi 15 évben mindössze egyszer volt dobogón, 2008-ban a harmadik helyen végzett.

A Dinamo a belügy csapata volt, a CSZKA a honvédségé. A moszkvai csapatok közül a legkisebb szurkolótábora a Dinamónak volt a legutóbbi szezonban.

„A Malagánál, a Manchester Citynél is láthattuk, hogy sok pénz nem garancia egy jó csapatra, ahhoz idő kell. A Dinamo korábban kezdte az építkezést, ezért is van jobb pozícióban” – állította.

A Dinamónak jelenleg nincs megfelelő bal oldali játékosa, mert Kokorin vagy Misimovic nem tudja olyan hatékonyan segíteni a szélen a támadásokat, mint az elvárják. Dzsudzsák jól játszott a Dinamo ellen - 2-1-re nyert az Anzsi, a szélsőnek a következő fordulóban törött el a kulcscsontja -, és emellett még két rangadón is, ezért igazolták le.

A magyarnak is jól jöhet a váltás, mert az Anzsinak van bal oldali játékosa, a Chelsea-ből megszerzett Jurij Zsirkov pedig nyilván azért tért haza, mert játszani szeretne. Ha megversenyeztette volna őket az új edző, értelemszerűen Zsirkov van előnyben, mert az orosz bajnokságban csapatonként négy külföldi lehet egyszerre a pályán. A Dinamo 19 milliós játékosa a csapat legdrágábbja lesz, utána következő Kuranyi 12 millióért szerződött Oroszországba.

Az új Dinamo-stadion látványterve
Az új Dinamo-stadion látványterve

A Dinamo pillanatnyilag a Himki stadionjában játssza meccseit, mert az új stadiont már építik a 2018-as világbajnokságra.

A márciusban folytatódó orosz bajnokság Dinamo-Anzsi-meccsel kezdődik. Az Orosz Kupából a Dinamo a hosszabbításban ütötte ki az Anzsit.