Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Nem a pénz volt az elsőszámú szempont

2012.01.13. 13:54

„Egy olyan edzőt kaptunk, aki kijelentette, hogy az orosz játékosokat részesíti előnyben. Hiába mondják többen is, hogy a nyáron igazolt Jurij Zsirkov balhátvéd, azért ő is szereti bejátszani a teljes bal oldalt, és bizony előnnyel indult volna a csapatbakerülésért folyó harcban. Ráadásul az orosz bajnokságban legalább öt hazai játékosnak szerepelnie kell a kezdőben, így benne volt a pakliban, hogy a kispadra szorulok. Biztos, hogy nagy harc lett volna közöttünk, de nem ezért igazoltam a Dinamóhoz, hanem azért, mert egy nagyobb klub" - mondta Dzsudzsák Balázs a Class FM reggeli műsorában.

dzs1
Fotó: dzsudzsak.hu

A magyar válogatott szélső mindössze fél évet töltött az Anzsi Mahacskalában, 19 millió euróért máris a Dinamo Moszkvához szerződött.

Dzsudzsák márciusban éppen volt csapatával szemben mutatkozhatna be új klubjában, de a szerződésben benne van, hogy nem játszhat az Anzsi ellen. „Nem is értem, a szerződésbe csak akkor szoktak ilyen záradékot belevenni, ha kölcsönadásról van szó. Azért még futok két-három kört az ügyben, mert hazai pályán szeretnék bemutatkozni a Dinamóban. Ráadásul az edzőnknek nyilván van egy elképzelése a csapat összeállítását illetően, ilyenkor pedig az utolsó egy-két hétben már annak megfelelően készülünk az edzéseken is, így semmiképp nem lenne jó, ha nem játszhatnék az Anzsi ellen."

A Dinamónál nemcsak BL-indulást érő helyet, hanem bajnoki címet is akarnak. "Külön kihangsúlyozták, hogy ez egy nagy csapat, ahol napról napra komolyan teljesíteni kell. Egy klubról sokat elárul az edzőközpontja, a Dinamóé minden igényt kielégít, a műfüves pályákat is fűtik, a szaunán és a kosárlabdapályán kívül pedig még egy műtőterem is van a központban."

Dzsudzsák nem fogja tudni megtartani 22-es mezszámát, mivel az Kevin Kurányié, így valószínűleg a magyar válogatottbeli 7-es marad neki.

Izgul, hogy a milanos Pato ne menjen a PSG-be, mert akkor nem ő, hanem a brazil lenne a legdrágább igazolás Európában. "A fizetésemről pedig csak annyit, hogy egy új klubhoz igazoltam, egy új szerződést kötöttem, nyilván jobb opciókkal, de azért nem fogok hat-hét milliárdot keresni, és nem is a pénz volt az első számú szempont, amiért klubot váltottam. Magyarországon mindenhol azzal foglalkoznak az újságok, hogy percenként mennyit fogok keresni, és hogy mi mindent lehetne venni egy Dzsudzsákért, ugyanakkor például csütörtökön adtam egy interjút egy orosz újságírónak, ő mindenről kérdezett, csak a pénzről nem. Egyébként érdekes, hogy a PSV-ben sem háromezer forintot kerestem, ott is jól meg voltam fizetve, mégis csak akkor került elő ez a téma, amikor Oroszországba igazoltam."

"Aki bukásnak állítja be a klubcserét, az bukjon akkorát, mint én. Aki pedig bele akar kötni a váltásba, akkor is belekötne, ha a Real Madridba mentem volna" - mondta korábban a Nemzeti Sportnak az őt kritizálókról. A nyelvvel is könnyebb dolga lesz, mert a Dinamónál több játékos beszéli az angolt. Ő is egyre jobban halad az orosszal.

Dzsudzsák vasárnap találkozik a csapattal, hétfőn már Dubajba utaznak edzőtáborozni.