Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Melinda, Vivien
5 °C
7 °C

Szalai góllal tért vissza, de nem nyertünk

2012.02.29. 20:08 Módosítva: 2012.02.29. 20:36

1-1-et játszott Győrben barátságos mérkőzésen a magyar futballválogatott a bolgárral szerda este.

Jól kezdett a magyar csapat, a negyedik percben Dzsudzsák adott be balról tökéletesen, a bő egy év sérülés miatti kihagyás után visszatért Szalai Ádám emelkedett középen, szépen fejelt, de a kapufára.

A következő lehetőség Juhászé volt, ő fölé stukkolt, majd már a saját kapuja előtt szabadított föl az ötösön belül, így ziccert, sőt, gólt megakadályozva. Az első percek után a bolgárok összekapták magukat, Ivanov kvázi ziccerben fölé, Garganov jó helyzetben mellé fejelt.

A vendégek ügyesen védekeztek, ezért legközelebb csak a félidő hajrájában sikerült a kapujuk közelébe kerülnünk. A mezőny legjobbja, Szalai tette le elegánsan a labdát Pintérnek, ám ő mellé lőtt.

A 42. percben fordítva történt, Pintér nem túl jó lövését kezelte le a kaputól 13 méterre Szalai, egyet igazított, majd a jobb alsóba küldte a labdát, megkoronázva remek visszatérését, 1-0.

A szünet után igazi helyzet sokáig nem alakult ki, Bogdán ugyan védett egy nagyot, de aztán les miatt - jogosan - szabadrúgást kaptunk. A bolgár kapunál a félidőben beállt Németh jutott lehetőséghez, mintha buktatták volna, ám a svéd bíró - valószínűleg helyesen - nem ítélt büntetőt.

A cserék miatt mindkét csapat játéka megváltozott, mindkét oldalon több helyzet alakult ki. A legnagyobbat Tonev hagyta ki, illetve Bogdán védett óriási bravúrral, amikor egy az egyben belekapott a csatár 14 méteres lövésébe.

Közvetlenül az ellentámadásból a Szalai helyére beállt Priskin csúsztathatott volna gólt, viszont a gyenge labdát simán fogta a kapus.

A hajrára a bolgárok egyértelműen fölénybe kerültek, benyomták a magyar válogatottat.

Az utolsó hat percre ennek ellenére kapust is cserélt Egervári kapitány: Király Gábor 86-szoros válogatott lett, így befogta Grosics Gyulát, és a legendával együtt harmadik a magyar válogatott futballisták ranglistáján Bozsik és Fazekas mögött.

A válogatottban legtöbbször szerepelt magyar futballisták

1. Bozsik József (1947–1962) 101
2. Fazekas László (1968–1983) 92
3. Grosics Gyula (1947–1962) és Király Gábor (1998-) 86-86
5. Puskás Ferenc (1945–1956) 85
6. Garaba Imre (1980–1991) 82
7. Mátrai Sándor (1956–1967) 81
8. Sipos Ferenc (1957–1966) 77
9. Fenyvesi Máté (1954–1966), Bene Ferenc (1962–1979) és Bálint László (1972–1982) 76-76

Három perc sem telt el viszont, és Király első labdaérintése az volt, hogy kiszedte a hálóból a labdát: Bozsinovot ugratták ki remekül, a les gyanúja sem merülhetett fel, a Lecce csatára átvette a labdát, nagyon gyorsan, nagyon erősen a hosszú sarokba vágta 13 méterről. Királynak esélye sem volt.

37 éve nem győztük le Bulgáriát, most sem sikerült, a vendégek legalább az ikszért megdolgoztak. Az első félidőben is sokáig, a másodikban szinte végig irányították a meccset, a mieink közül csak Szalai, a hibátlan Bogdán és talán Dzsudzsák emelkedett ki. A csatár volt a meccs embere.

Egervári Sándor szövetségi kapitány a mérkőzés után az Indexnek elmondta, nem tudtuk a tavalyi jó teljesítményünket megismételni. Az első félidőben voltak nagy helyzeteink, de nem tudtuk értékesítni őket. Szerinte egy nagyon jó bolgár csapat ellen játszottunk, akik a második félidőben felénk is kerekedtek, és Bogdán nagy bravúrjai kellettek a meccshez. Mint mondta, voltak kulcsjátékosaink, akik még nem játszanak a saját bajnokságaikban a szünet miatt, ezért ők nem tudták azt a teljesítményt nyújtani, amit várunk tőlük. A kapitány kitért Szalaira, aki góllal tért vissza, ami nagy öröm, de még ő sincs csúcsformában.

Magyarország-Bulgária 1-1 (1-0)

Győr, ETO-Park, 14 ezer néző.: Jonas Eriksson (svéd)

gólszerzők: Szalai (42.), illetve Bozsinov (86.)

sárga lap: Kádár (33.), Szalai (42.), Németh (91.)

Magyarország:

Bogdán Ádám (Király Gábor, 84.) - Varga József, Korcsmár Zsolt, Juhász Roland, Kádár Tamás - Hajnal Tamás (Koman Vladimir, a szünetben), Pintér Ádám, Buzsáky Ákos (Elek Ákos, a szünetben), Dzsudzsák Balázs (Laczkó Zsolt, 81.) - Szabics Imre (Németh Krisztián, a szünetben), Szalai Ádám (Priskin Tamás, 64.)

Bulgária:

Nikolaj Mihajlov (Sztojan Kolev, 63.) - Ivan Bandalovszki (Georgi Milanov, a szünetben), Nikolaj Bodurov, Ivan Ivanov, Petar Zanev (Valerij Bozsinov, 63.) - Sztaniszlav Manolev, Szvetoszlav Diakov, Vladimir Gadzev (Ivan Sztojanov, 84.), Hriszto Zlatinszki (Alekszander Tonev, a szünetben), Emil Gargorov (Veszelin Minev, 63.) - Ivelin Popov