Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1%

Milan- vagy Juve-szintű Loki kell, és gól

2012.08.01. 16:01
Kemény, szívós ellenfél vár a magyar bajnok Debrecenre a BL-selejtező 3. fordulójában. A BATE Boriszov az elmúlt négy évben kétszer is bejutott a csoportkörbe.

Annak ellenére, hogy kikapták a Real Madridot, a Juventust, a Barcelonát és a Milant is, nem égtek le a fehéroroszok soha. Amikor nem a BL-ben, akkor az Európa Ligában voltak ott a csoportban. Most az ellenfelük a DVSC, aminek gólt kell lőni idegenben, és ez nem egyszerű.

A sorozatban hatodszor bajnok BATE a 2008-2009-es szezonban negyedik lett a Real, a Juventus és a Zenit mögött, de három pontot is szerzett a BL-csoportban, az olaszok pl. egyszer sem tudtak nyerni ellenük. Tavaly a Videotont kiverő Sturm Graz kiejtésével jutottak a csoportkörbe, akkor sem volt szerencséjük a sorsolással, a Barcelona oda-vissza kitömte őket, de otthon ikszeltek a Milannal.

Ez alapján mindenképpen nehéz idegenbeli meccs vár az egyébként jó formában levő Lokira. Kondás Elemér csapata a gyalázatos albániai első meccs után meggyőző játékkal búcsúztatta a Skënderbeut, múlt szombaton pedig négyet rúgott a Győrnek. Az biztos, hogy ha a Loki úgy játszik, mint Albániában, már Boriszovban elszállhat minden esélye a továbbjutásra.

DEBRE20120717015
Fotó: Czeglédi Zsolt

A BATE-ban több figyelemreméltó futballista is van, az Arsenalt, a Barcelonát és a Stuttgartot is megjárt Hleb éppen most tért vissza egy hónapra korábbi csapatába. A külföldön az utóbbi időben rendszeresen kudarcot valló támadó középpályás már ott lesz a magyarok ellen, de nem valószínű, hogy új emberként ő váltaná meg a világot a selejtezőn. Rajta kívül Vitalij Kutuzov lehet még ismerős, ő megfordult a Milanban, a Sportingban, a Sampdoriában meg még egy sor kisebb olasz klubban is. A mostani keretben leginkább Renan Bressan és Vitalij Rodionov számít meghatározó embernek, mindketten fehérorosz válogatottak. Előbbi hiányozni fog, éppen Londonban van az olimpiai válogatottal, mint ahogy rajta kívül még négyen a csapatból.

A debreceni keretben a kapus, Novakovics sérülése okozza a legnagyobb gondot, ő biztosan nem lesz ott Boriszovban, helyette Verpecz kezd majd.

"Olyan gárdával találkozunk, ami nemcsak fegyelmezett, hanem játssza is a futballt" - mondta Kondás a sajtótájékoztatón. Kiemelte, az a legfontosabb, hogy ne kapjanak gólt, de ha ez mégis előfordulna, akkor is olyan eredmény legyen a végén, amivel a Debrecennek mindenképpen reális esélye marad a továbbjutásra.

Varga József, a DVSC válogatott futballistája azt mondta, tudják, mire számíthatnak, mert Sándor Tamás, Kondás segítője személyesen is megnézte a fehéroroszokat. Azzal nem foglalkoznak, hogy Alekszandr Hleb és Raman Vasziljuk is érkezett közben, vagyis két fehérorosz válogatott futballistával erősített a BATE, mert "nem két játékost kell legyőzniük, hanem csapatként kell jobbnak lennie a Debrecennek".

A fehéroroszok túlságosan nem ismerik a Lokit, a válogatott olimpiai szereplése most sokkal jobban érdekli őket, ám összességében biztosak a dolgukban. Annyit tudnak, hogy a debreceniek fizikálisan erősek, és Coulibalyval van egy jó, gólerős csatáruk. Viktor Goncsarenko, a csapat mindössze 35 éves vezetőedzője a tavaly kivert Sturm Grazhoz hasonlította a Lokit, szerinte keret és játéktudás alapján Szabicsékhoz áll közel a magyar klub.

A BATE abban mindenképpen hasonlít a Debrecenhez, hogy nekik is éppen épülőben van az új stadionjuk. Jelenleg még a debreceninél kisebb, de kevésbé rozoga Haradszki Stadionban játszanak, ahova 5500 ember fér be.

Az Oláh Gábor utcai pálya és a Haradszki stadion
Az Oláh Gábor utcai pálya és a Haradszki stadion
Fotó: Magyarfutball.hu / Wikimedia Commons

A debreceniek Minszkben laknak, nagyjából egy óra alatt, rendőri felvezetéssel jutnak el a pályához. Úgy tudni, a körülmények ideálisak.

A selejtező magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, a játékvezető a svájci Sascha Kever lesz. A visszavágó jövő kedden, Nyíregyházán következik. Ha a Loki a selejtező negyedik körébe jutna, vagyis kiverné a BATE-t, akkor az Európa Liga-csoportkör már biztossá válna neki.

A BL-elejtezőket online követheti majd az Indexen.