Elképesztő kapushibával lett szoros a Clasico

2012.08.24. 00:58

Sem az elmúlt évek feszültsége, sem a megszokott irama nem érződött a szezon első El Clasicójának első félidőjében, amikor a kupagyőztes Barcelona fogadta a bajnoki címvédő Real Madridot.

Mourinho végig arra törekedett retorikájában, hogy egyre jelentéktelenebbé tegye a Szuperkupa-döntőt, ezzel is oszlatva a feszültséget. Végül 3-2-re veszített csapata, de ezzel alighanem elégedett, mert volt egy pillanat, amikor eldönthette volna a Barca a kupa sorsát már az első meccsen.

Az első félidőben Pedro életerős lövését, valamint Messi két kisebb lehetőségét leszámítva szinte semmi sem történt.

A fordulás után is álmosító tíz percet láttunk, utána viszont érkezett Cristiano Ronaldo és tökéletes fejesgóljával felpiszkálta a hazai csapatot. Özil remekül ívelt be, a portugál pedig szokása szerint jól és pontosan érkezett.

Egy perc sem telt el, amikor Pedro kapott pazar indítást Mascheranótól, lefutotta Coentraót és jobbal a hosszúba vágta a labdát.

A fordításra sem kellett sokáig várni, Iniesta visszavette a labdát, Sergio Ramos elgáncsolta, és ugyan a védő határozottan mutatott a labdára, hogy azt érte el, cseppet sem zavarta, hogy Iniesta éppen az ölében ült, és mintegy négy méterre voltak tőle.

A tizenegyest Messi vállalta, és a jobbra mozduló Casillas mellett a bal alsóba lőtt.

A harmadik gól volt a rangadó legszebb támadása, amikor Busquets indította el az akciót, Iniesta középre vitte a labdát, a legjobb ütemben játszotta meg a kiugró Xavit, aki azonnal ziccerben is volt, és a bal sarokba gurított.

A 84. percben Messi berúghatta volna a negyediket, de szemben a kapuval hét méterről hibázott, ebből indította kontráját a Madrid, amelyik ugyan pontatlan volt, Valdes kapus nem rúgta el a labdát, ki akarta cselezni di Mariát, aki elvette tőle, és az üres kapuba lőtt.

A Real mindent kihozott ebből a meccsből, mert így esélye van a kupagyőzelemre, míg ha 1-4, akkor a jövő csütörtöki visszavágó lefutott. A Real kétszer találta el a kaput, két gól lett belőle, ennél lehetetlen hatékonyabban játszani.

Mourinhóék a szezont sem kezdték jól, mert a hétvégén a Valenciát sem tudták verni hazai pályán. A Realnak egy villanása volt a két gólon kívül: akkor Xabi Alonso hatvanméteres átadását Özil nem tudta pontosan átvenni, pedig szemben állhatott volna a kapussal.

A Barcelona sebességkülönbsége szembetűnő volt, pedig Villa semmit, Fabregas is csak perceket játszott.

Jegyzőkönyv

FC Barcelona-Real Madrid 3-2 (0-0)
Camp Nou Stadion, v.: Carlos Gomez
gólszerzők: Pedro (56.), Messi (70., 11-esből), Xavi (78.), illetve Ronaldo (55.), Di María (85.)
sárga lap: Mascherano (45.), illetve Xabi Alonso (11.), Arbeloa (44.), Albiol (51.)
Barcelona: Valdes – Dani Alves, Piqué, Mascherano, Adriano – Xavi (Fabregás, 83.), Busquets, Iniesta – Sanchez (Tello, 72.), Messi, Pedro (Jordi Alba, 87.)
Real Madrid: Casillas – Arbeloa, Albiol, Ramos, Fabio Coentreao – Khedira, Xabi Alonso - Ronaldo, Özil (Marcelo, 82.), Callejon (Di María, 66.) - Benzema (Higuaín, 61.)



  • Tippek
  • Hírek