Lujza
-2 °C
13 °C

17 évessel és első oroszával nyert a Real

2012.11.28. 10:24
A Real Madrid fiataljaival verte az Alcoyanót a Spanyol Kupában, Callejon duplázott, Di Maria kapufás gólt vágott. Egy 17 éves játékos is kezdett.

José Mourinho csapata a 4-1-es első mérkőzés után otthon fogadta a másodosztályú Alcoyanót a Spanyol Kupában a 16 közé jutásért.

A kezdőbe nevezték az utóbbi időben mellőzött Özilt, aki Modriccsal játszott együtt a középpályán, ahol egy tizenhétéves saját nevelés, José Rodriguez - nem tévesztendő össze a 19 éves köpködős Jese Rodriguezzel - először kapott helyet. Bemutatkozott a huszonegyéves Gyenisz Cserisev is, aki a Real Madrid történetének első orosz játékosa, aki pályára léphetett az első csapatban.

 
Ő a 21 éves Cserisev

A gólokért megszenvedett a Madrid, csak a 71. percben sikerült begyötörni az elsőt. A tizenhatoson belül a leshatárról ugrott ki Di Maria, majd az ötös sarkáról szépen helyezett a hosszú sarokba, a labda a kapufáról pattant be. A következő gól csak a 89.-ben jött, Callejon maradt üresen a tizenhatosnál, a jobb alsót lőtte ki. Egy perccel később ismét ő talált be, a védők közül kiugorva okosan gurította el a labdát az Alcoyano kapusának lábai között, ezzel beállította a 3-0-s végeredményt. A Real 7-1-s összesítéssel jutott a nyolcaddöntőbe.

A tizenhét éves José Rodriguez végigjátszotta a mérkőzést, Mourinho segítője, Aitor Karanka azt mondta róla, úgy játszott, mintha már évek óta kezdő lenne a Bernabeuban. A fiatal középpályás a Real Madrid második csapatában eddig tíz meccsen lépett pályára a másodosztályban, egyszer kezdett.

Karanka az orosz válogatottban november közepén, az Egyesült Államok ellen bemutatkozott Cserisevről is elismerően beszélt, úgy véli, a játékos sokat fejlődött az utóbbi időben, és nagy jövő várhat rá a klubnál. A támadó már nyolcvanhatszor kapott lehetőséget a Real második csapatában, tizenhatszor volt eredményes.

Kaká, akit a bajnokságban és a BL-ben is rendszeresen mellőz Mourinho, most sem játszott.