Ferenc, Olívia
-3 °C
3 °C

Sokkoló fotó az agyonvert partjelzőről

2012.12.11. 10:08
Több száz fiatal játékos búcsúztatta azt a holland partjelzőt, akit december elején három ifi futballista vert agyon egy mérkőzésen. Az egyik holland lap képet is közölt az esetről.

December 3-án, a tragikus véget ért találkozón a Nieuw Sloten és a Buitenboys játszott, egy vitatott eset után három Nieuw Sloten-játékos esett neki a partjelző Richard Nieuwenhuizennek, akit a földön fektében ütöttek, rúgtak. A negyvenegyéves férfi néhány órával később belehalt sérüléseibe. A találkozó után három játékost vettek őrizetbe, a Nieuw-Sloten visszalépett a bajnokságtól.

A napokban a holland Telegraaf címlapján közölt egy fényképet az esetről. A képen látható, hogy a földön fekvő Nieuwenhuizent több fiatal is körülveszi, néhány felnőtt igyekszik őt védeni.

Az elhunyt partjelzőt, akinek három fia volt, hétfőn temették el, temetésén több száz fiatal játékos állt sorfalat. Ott volt a Holland Labdarúgó Szövetség vezetője, és Almere polgármestere is.

A lap szerint vasárnap este tizenkétezren vettek részt azon a tüntetésen, amit Nieuwenhuizen emlékére tartottak, a résztvevők, köztük több edző és futballista, a  „Tisztelet nélkül nincs futball" transzparenssel vonultak végig a városban, majd az elhunyt fia és nővére is beszédet mondott.

A tragédia után a FIFA elnöke, Sepp Blatter is felszólalt. „A labdarúgás a társadalom tükörképe, ebben az esetben pedig sajnos az erőszak is megjelent a játékunkban. A történtek ellenére ugyanakkor úgy gondolom, hogy a labdarúgásnak többségében pozitív hatásai vannak" – mondta a szervezet vezetője.

A rendőrség most három másik fiatalt és egy 50 éves férfit - az egyik játékos édesapját - tartóztatott le. Az elkövetőket halált okozó testi sértéssel vádolják.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport