Két stadiont adtak át Brazíliában
A Ceará állam fővárosában, Fortalezában hétfőn átadott stadionon kívül pénteken megnyitották a Belo Horizonte-i Mineirao Stadiont is, amely a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság egyik helyszíne lesz. A létesítményben az elmúlt két és fél évben teljes felújítást végeztek, amely 655 millió realba (68,7 milliárd forint) került. A 62 ezer néző befogadására alkalmas stadionban a jövő évi Konföderációs Kupán - amely a vb főpróbájának számít - három, a 2014-es vb-n hat mérkőzést rendeznek.
Hétfőn adták át a Brazília észak-keleti részén fekvő Fortalezában található Castelao Arenát, amelyet 518,6 millió realból (53,7 milliárd forint) újítottak fel, és az átalakítások után 67 ezer néző befogadására alkalmas.
A nemzetközi szövetség (FIFA) eredetileg december végét szabta meg határidőként a Konföderációs Kupa stadionjainak átadására, ám addig újabb létesítményt már nem nyitnak meg. A FIFA a munkálatok elhúzódása miatt ugyanakkor már korábban jelezte, hogy jövő márciusra módosítja a határidőt.
A 2014-es brazíliai vb-n 12 stadionban rendeznek majd találkozókat.