Elza
-4 °C
4 °C

Szegedről indult a világ legjobb góllövője

2012.12.29. 18:47
Az IFFHS, a futball statisztikáival foglalkozó szervezet december végén közzétett adatai alapján a boszniai származású, de szingapúri válogatottban játszó Aleksandar Đurić a világ legjobb ma is aktív első osztályú góllövője. Hosszú pályafutása során kétszer annyi bajnoki gólt lőtt, mint Messi, magyar kötődése is van, olimpián is indult.

Az 1970-ben született Đurić már gyerekkorában futballista akart lenni, barátaival állandóan az utcán játszott. Szervezete azonban nem volt elég erős, hogy igazolt játékos legyen, ezért orvosa tanácsára olyan sportot kezdett el űzni, amely erősíti, így kötött ki a kajakosoknál, emlékezett vissza a Fourfourtwo-nak májusban.

„Tizenöt évesen már junior bajnok voltam Jugoszláviában. Keményen edzettem, éhes voltam a sikerre, mert akkoriban ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy elhagyjam az országot, és keressek egy kis pénzt" - mesélt kenus éveiről a Men's Health magazinnak.

A délszláv háború miatt nem volt érvényes útlevele, ezért gyalog és stoppal jutott el a barcelonai olimpiára, ahova a bosnyák szövetség delegálta. „Valószínűleg én vagyok az olimpiák történetében az egyetlen sportoló, aki teherautókon, stoppal érkezett a helyszínre. Az osztrák határon felvett egy férfi, amikor elmondtam neki, hova megyek, kiröhögött" - emlékezett vissza a kalandra.

A helyszínre érve néhány telefonnal tisztázták, hogy ki ő, így elindulhatott a számában, még hajót is kapott. Egyéniben ötszáz méteren indult, de a selejtezőkből nem jutott tovább, több másodperccel lemaradt a többi versenyzőtől. Utólag azzal magyarázta, hogy csak néhány hete volt a felkészülésre. Visszatért hazájába, és futballozni kezdett, a háború elől - amelyben édesanyját is elvesztette - menekült Magyarországra.

Túlio és az ő privát góljai

A 101greatgoals híréből kiderül, hogy az egykor az Újpestben is játszó Túlio Maravilha már 995 gólnál jár, amivel ő magát tartja a legtöbb gólt szerző aktív játékosnak, és nem sokára beléphet az ezresek klubjába. Abba a klubba, amelybe nincs meghívó, viszont bárki klubtagnak mondhatja magát, gyakorlatilag bemondásra adják a klubkártyát. Már Romario 1000 gólja is rengeteg kérdést felvetett, ugyanis a játékosok olyan gólokat is beszámolnak, amelyek nem hivatalos meccseken születnek, így bizonyíték sincs rá. A 43 éves Túlio akár már a jövő héten rúghat ötöt a tengerparton.

„1994-ben Bagdi Ferenc, a Tápé akkori kapusa szúrta ki őt egy kispályás tornán, ahol az Első Beton a kajak-kenusok csapatával játszott, majd csábította Szegedre. Előbb a Tápéban, majd Lóczi István kezei alatt az NB III.-as SZVSE-ben és Tótkomlósban játszott. Nem volt egy technikás futballista, harapta a labdát, de a gólérzékenysége már akkor is látszott" - nyilatkozott tavaly a délmagyar.hu-nak korábbi csapattársára, Buchholcz Gábor.

A 194 centis játékost nem sokáig maradt a magyar futballban, a világ másik felére, az ausztrál South Melbourne-höz került. Itt az első szezonjában szélsőként tizenegy gólt rúgott. Hat évet húzott le Ausztráliában, nyolc különböző klubnál is megfordult, majd 1999-ben feleségével együtt Szingapúrba költözött, a Tanjong Pagar Unitednél folytatta.

Új edzője a termete miatt harmincévesen csatárt csinált belőle, meg is lett az eredménye, tizenhat bajnokin tizenötször volt eredményes. Rögtön visszacsábították Ausztráliába, a Marcono Stallions, a Sydney Olympic és a Home United játékosaként is szinte az összes mérkőzésén betalált, majd ismét Szingapúr következett. 2001-ben szerződtette le Geyland United, amellyel rögtön bajnok lett, majd három szezon át bombaformában játszott, 126 mérkőzésen 148 gólig jutott.

Ezután jött a hadsereg csapata, a csatárt kereső Singapire Armed Forcesban karrierje legtermékenyebb időszakát töltötte. Négy szezonon át futballozott náluk, mind a négyszer bajnok lett, 159 gólt szerzett, a létező összes gólrekordot megdöntötte az országban.

Több próbálkozás után végül 2007-ben, harminchét évesen kapta meg a szingapúri állampolgárságot, így a válogatottban is pályára léphetett. A nemzeti csapatban első meccsét Tadzsikisztán ellen játszotta még abban az évben, az ő duplájával nyertek. Azóta ötvennégyszer volt válogatott, huszonhétszer talált be, legutóbb idén novemberben Malajziának.

Három éve az indonéziai Sriwjaya FC akarta megszerezni, rengeteg pénzt ajánlottak volna neki, Đurić is hajlott a megegyezésre, végül azonban mégsem váltott országot. 2010-ben került a szingapúri Tampine Rovershez, ahol negyvenévesen húsz gólt lőtt, a klub ezüstérmes lett a bajnokságban. A következő évben az S League bajnokai lettek, a boszniai származású támadó huszonhat gólig jutott. Idén sikerült a címvédés, Đurić tizenkét góllal zárt, szerződése az idén jár le, még nem biztos, hogy folytatja.

„Ha valaki azt mondja nekem 1999-ben, amikor hamincévesen Szingapúrba igazoltam, hogy még háromszáz gólt fogok lőni, akkor valószínűleg őrültnek nézem. Mindenesetre jó lenne, ha valakinek sikerülne egy napon megdönteni a rekordjaimat" - nyilatkozta a szingapúri liga hivatalos honlapjának tavaly.

Az IFHHS statisztikái szerint 483 bajnoki mérkőzésen összesen 348 gólig jutott, ezzel ő a világ legtöbb gólt szerző, első osztályú aktív futballistája. Megelőzni még néhány évig biztosan nem fogják, a második a listán a 38 éves észt csatár, Maksim Gruznov 303 góllal, a harmadik pedig a brazil Rivaldo, aki 283-nál jár. A mostani sztárok közül, akiknek még esélyük is lehet befogni, Cristiano Ronaldo 213 bajnoki találatnál jár, Messi 195-nél.

A legjobb aktív góllövők

1. Aleksandar Đurić (Tampines Rovers FC) 483 meccs 348 gól
2. Maksim Gruznov (JK Trans Narva) 495/303
3. Rivaldo  (Kabuscorp SC do Palanca Luanda) 580/283
4. Juan García Rivas Angostura FC Ciudad Bolívar Venezuela 619/271
5. Thierry Henry (New York Red Bulls) 525/265
6. Sergio Ramón Ibarra (Deportivo Sport Huancayo)  499/261
7. Raúl González (Al-Szadd) 628/260
8. Jafar Irismetov (FC Navbakhor Namangan)  441/240
9. Rhys Griffiths (Plymouth Argyle FC)  328/237
10. Sebastián Washington Abreu (Figueirense FC Flórianopolis) 428/236

Đurić tavaly már azt mondta, nem szeretne még éveket játszani, az is lehet, hogy 2012 után visszavonul. Az egyetlen dolog, amit sajnál, hogy nem mutathatta meg magát azon a kontinensen, ahonnan származik.

„Nem vagyok maradéktalanul elégedett a pályafutásommal. Nagyon sajnálom, hogy sosem játszhattam Európában. Azt hiszem, sokkal ismertebb és sikeresebb lehettem volna, ha Európában futballozhattam volna, de így sem lehetek elégedetlen a karrieremmel" - mondta az Asian Oceanian Footballnak.

Hamarosan 43 éves lesz, ha visszavonul, sem szeretne eltávolodni a sporttól, szeretne fiatalokat edzeni, esetleg technikai igazgatóként dolgozni.